2015. augusztus 3., hétfő

Mostantól törvény tiltja Ceaușescu magasztalását

Az 1989-es forradalom napjaiban kivégzett kommunista diktátorra is kiterjed annak a frissen hozott törvénynek a hatálya, amely többek között a népirtásért elítéltek kultuszát tiltja.


Románia, Nicolae Ceaușescu, népirtás, kommunizmus, Vasgárda, Ceaușescu-diktatúra,
Az intézkedés felháborította azokat, akik nosztalgiával gondolnak a kommunista korszakra. Fotó: Karina Knapek/Intact Images
A Crin Antonescu által még 2013-ban kezdeményezett jogszabály múlt csütörtökön jelent meg a hivatalos közlönyben.

A NATO-csatlakozásra „gyúró” Romániában 2002-ben sürgősségi rendelettel tiltották meg az emberiesség elleni bűncselekményekért elítéltek dicsőítését és a holokauszt tagadását. A mostani törvénymódosítás néhány pontosítást eszközölt a korábbi jogszabályon, egyebek mellett azt, hogy a tilalom nemcsak a háborús bűnösökre, hanem a népirtásért elítélt személyekre is vonatkozik.

Nicolae Ceaușescu és vele együtt kivégzett neje, Elena az egyedüliek, akiket valaha népirtásért ítéltek el Romániában.


Az Adevărul azt állítja, hogy a „népirtás” a forradalom napjaiban terjesztett rémhír alapján került be azon vádpontok közé, amelyek alapján 1989 karácsonyán a rögtönítélő katonai bíróság halálra ítélte a Ceaușescu-házaspárt.

A vádirat szerint a diktátor-házaspár hatvanezer ember kiirtásáért volt felelős.


Utóbb kiderült, hogy Ceaușescu menekülése előtt, az általa elrendelt sortüzekben 306 ember vesztette életét. A lap Dan Voinea katonai ügyészt, Ceaușescu-per közvádlóját is megszólaltatta, aki szerint a rögtönítélő bíróság a diktátoron keresztül valójában az egész kommunista rendszert ítélte el, és nem kétséges, hogy a kommunisták több vonatkozásban is igazi népirtást követettek el.

Az INSCOP közvélemény-kutató intézet tavalyi felmérése szerint a románok többsége szerint Ceaușescu volt eddig Románia legjobb elnöke. A megkérdezettek csaknem 25 százaléka állította ezt, míg a hatalmat 1989 decemberében magához ragadó Ion Iliescut 19 százalékuk tartotta a legjobb államfőnek.

A most hatályba lépett törvénymódosítás másik újdonsága, hogy a fasiszta, idegengyűlölő és fajgyűlölő jelképek közé sorolta - és így betiltotta - a két világháború között alakult, román legionárius mozgalom és a Vasgárda jelképeit is. Ehhez kapcsolódóan a pontosítás kiterjed a romániai holokausztra is, amelynek tagadásáért ezentúl szintén fél évtől három évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI