2017. április 26., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Románból elégtelen... rajzvizsga

Jenőke amolyan mindenki kedvence volt. Ibolyaszemek villogtak lányos arcából, lángvörössé vált, ha felnőttek szóltak hozzá.


gyerekrajz, felvételi vizsga, iskola, oktatás, rajztehetség, román nyelvvizsga,

Szófogadó, jó gyerek volt, a mama minden szavára igenezett, csupán az iskolából érkeztek a panaszos bejegyzések: „A gyerek matematika órán legyet fogott.”, „Jenő ellógott földrajzóráról.” , „A tanuló nem írt házi feladatot nyelvtanból.

Anyja hitte is meg nem is a beírásokat, hiszen Jenőke mindent ártatlan tekintettel magyarázott ki. A légy nem az övé volt, hanem a Gyurié, nem lógott az óráról, csak felmentek az iskola padlására, és nem értek le a becsengetésre, írt ő házit, de a füzetet otthon felejtette. Ám az egymás alatt sorakozó elégtelen osztályzatokra nem tudott magyarázatot adni, lehorgasztott fejjel hallgatott.

A mama nem értette a dolgot, hiszen Jenőke egész délután tanul, ott vannak előtte a könyvei. Fogékony eszűnek ismerte, vagy tévedett volna? Rozika, a kisebbik lánya, aztán megsúgta neki a titkot.
— Jenőke, nem tanul, hanem olvas és rajzol, a tankönyvek alá rejti el azokat.

Mire észbe kapott a fiú, a mama le is leplezte őt. Dühösen emelte fel a füzetet előle, s ahogy megpillantotta a rajzokat, a lélegzete is elállt. Mintha fényképeken látta volna: apát, Bodrit, Rozit, és saját magát. Nem győzött csodálkozni, lelkendezni, úgy elbámult azokon, hogy a szidás is megszelídült, s Jenőke megfogadta szokása szerint, hogy ezután többet tanul. Be is tartotta ígéretét, jegyei jobbak lettek, tanári beírás sem érkezett. Így kedvére rajzolhatott szabadidejében.

A tél tavaszra váltott, cseppent az eresz, futott a hólé, s zöldellni kezdett a domb. Egy délután Bodri veszett ugatása zavarta fel a csendet. Az a bolond kutya — idegent szimatolva — veszettül rángatta láncát, s nagyokat perdült a levegőben.
— Nyughass, Bodri! — kiáltott mama a kapu felé indulva.

Ismeretlen nő állt ott.
— Jó napot kívánok, a Jenő rajztanára vagyok.
— Jó napot kívánok, tessék bejönni, nem bántja a kutya  hívta be aggodalommal az arcán. Mit csinálhatott ez a gyerek, ha már ide is eljönnek miatta — futott át rajta a gondolat.

A tanárnő kedves mosollyal köszöntötte Jenőkét, megnézte, mit tanul, majd megdicsérte. Mama alig hitt a fülének, a szorongás kezdett felengedni a gyomrában.
— Ilyen tehetségesen rajzoló gyerekkel még nem találkoztam — mondta. — Kár lenne, ha elkallódna. Arra gondoltam, be kellene íratniuk a vásárhelyi rajziskolába.

Mamának a hangja is elakadt.
— Érdeklődtem az iskolánál, lenne bentlakás, ösztöndíj. Vonattal nem is nehéz oda elmenni. Csak rajzból és román nyelvből lesz felvételi  folytatta.

Öröm ragyogta be a mama arcát.
— Szeretnél rajzot tanulni? — fordult mosolyogva a fiához.
— Igen, nagyon — pirult bele a gyermek.

E naptól kezdve gyakran eljött hozzájuk a tanárnő, rajzoltak, festettek, készültek a felvételi vizsgára.

Hosszú ideig zakatolt a vonat velük, de a falusi gyerek számára nagy kalandnak tűnt. A lankás vidék dombbá, heggyé nőtt, s az ezerarcú világ ámulatba ejtette. A titokzatos nagyváros a mesés palotáival, sürgő-forgó fergetegével félelmet lopott Jenőke szívébe, de a mama közelsége megnyugtatta. A beiratkozás, elszállásolás után nyomban elaludt.

Az első próbatétel rajzból volt. Megszeppenve fogott hozzá, aztán belefeledkezve rajzolt, csak rajzolt, s már nem is látta maga körül a többieket, utolsóként hagyta el a termet.
— Hogy volt, sikerült-e? — ölelte át izgatottan a mama.
— Jól... Nem tudom — felelte, mint aki álmából ébredt.

Két nap múlva az iskola udvarán szorongtak eredményre várva. Jenőke elveszett kisegérnek érezte magát a magabiztosan fecsegők között, ha teheti, elmenekül, de a tömeg a hirdetőfal felé sodorta őket. Örömujjongás, panaszos hüppögés hallatszott az első sorokból. Végre, odaértek. Jenőke szeme végigfutott a listán, de nem látta a nevét.
— Ott van, te vagy az első! — kiáltott fel izgatottan a mama.

Alig hittek a szemüknek, tízszer is átolvasták. Felszabadultan nevetgéltek, aztán kószáltak a városban, fagylaltoztak egy csillogó cukrászdában.

Másnap a nyelvvizsgán újból elszállt a bátorsága, de a többiek biztatták, hogy semmiség az egész, ez már csak formaság, bár ez a döntő is egyben. Jenőke megküzdött a feladatokkal, de szorongása nem szűnt meg. A falujában csak az iskolában tanulta a nyelvet.

Estére ígérték az elbírálást. Szülők és gyerekek már ismerősként köszöntötték egymást, csoportokba verődve beszélgettek. Aztán kifüggesztették az eredményt.

Jenőke elégtelent kapott nyelvtudására. Neve az elutasítottak közé került a vonal alá.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.