2015. július 12., vasárnap

Lemondott Victor Ponta

Visszalép a kormányzó Szociáldemokrata Pártban betöltött elnöki tisztségéből a román miniszterelnök, amíg nem sikerül ártatlanságát bebizonyítania.


Victor Ponta, PSD, Rovana Plumb, DNA, Ponta-Johannis konfliktus, Ponta-demisie
„Itt az idő, haver!” Victor Ponta Kelemen Hunor társáságában egy székelyföldi kampányrendezvényen. Fotó: Mihály László
A korrupcióval gyanúsított kormányfő egy párttársaihoz intézett nyílt levélben jelentette be szándékát vasárnap.

A Facebookon közzétett levélből kiderült: Ponta nem mond le a miniszterelnöki tisztségről, de az SZDP-t továbbra is az a Rovana Plumb fogja vezetni, akinek Ponta egy hónappal ezelőtt ideiglenesen adta át a párt irányítását, amikor külföldi gyógykezelésre vonult.

Ponta csütörtökön hivatalosan is visszatért a kormány élére, amelyet távolléte idején néhány hétig helyettese vezetett. Az SZDP elnöki tisztségébe azonban - vasárnapi bejelentésének értelmében - nem fog visszatérni, a pártnál fennmarad az ideiglenes állapot.

Ponta levelében kifejtette: jövőre az SZDP-re kemény választási küzdelem vár, és nem szeretné, hogy pártja megítélését veszélyeztesse az ellene indult ügyészségi eljárás. Leszögezte: ha a párt kongresszusáig nem születik felmentő ítélet ügyében, semmilyen tisztséget nem fog megpályázni, a párt egyszerű tagja marad.

A DNA június 5-én jelentette be, hogy okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet, illetve az összeférhetetlenségi szabályok megsértésének gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett Ponta ellen.

Az SZDP országos tanácsa márciusban - éppen Ponta javaslatára - határozatba iktatta, hogy megfosztják tisztségeiktől a párt korrupcióval vádolt politikusait. Eszerint nem lehetnek a kormány vagy a parlamenti házbizottság tagjai azok az SZDP-politikusok, akik ellen korrupció gyanújával indult bűnvádi eljárás, elvesztik párttisztségeiket azok, akiket korrupcióért helyeztek előzetes letartóztatásba, akiket pedig jogerősen elítéltek korrupcióért, azokat kizárják a pártból.

Rovana Plumb, a párt országos tanácsának elnöke a Digi24 hírtelevíziónak azt mondta:
Ponta egyszerű párttagként is részt fog venni a pártvezetés minden fontos tanácskozásán, mint az SZDP színeiben megválasztott miniszterelnök.
Korábban Liviu Dragnea, az SZDP korrupcióért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt ügyvezető elnöke is úgymond formailag lemondott párttisztségéről, de azóta - a párt alapszabályában nem létező - „politikai koordinátori” minőségben tart gyűléseket az SZDP területi szervezeteivel.

Klaus Johannis államfő és az őt támogató jobbközép ellenzék a miniszterelnöki tisztségből való lemondásra szólították fel Pontát, amit ő ártatlanságát hangoztatva elhárított. Ponta szerint a demokrácia megcsúfolása lenne, ha a választók helyett egy ügyész dönthetne arról, ki legyen az ország miniszterelnöke.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI