2015. július 8., szerda

Az egekbe emelték a fizetéseket Romániában

A nyájas olvasó azért még ne ugorjon ki a bőréből örömében, ugyanis egyelőre csak az ország 48 vezető tisztségviselőjének járandóságát emelte meg a kormány.


Románia, tisztségviselők béremelés, fizetések, közszféra,
A kormány nem banizott. Forrás: pixabay
Az év végéig valamennyi közalkalmazott béremelésben részesül - ígérik.

A kormány szerdai ülésén rendeletet fogadott el arról, hogy augusztustól megemeli a román államfő, a miniszterelnök, a parlamenti elnökök, a miniszterek és titkosszolgálati igazgatók járandóságát.

A jól elvégzett munkának ára van


Sajtóértesülések szerint a köztársasági elnök az eddigi 6700 lej helyett 21 500 lej juttatást kap majd.


A miniszterek nettó fizetése állítólag a mostani 5300 lejről 13 ezer lejre emelkedik.

Gabriel Oprea ideiglenes kormányfő szerint a kormányrendelettel a hatalmi ágak közötti egyensúlyt állították helyre, amikor az elnök és a miniszterelnök, illetve a kétkamarás törvényhozás házelnökeinek fizetését gyakorlatilag a legfelső bíróság elnökének bérszintjére emelték.
Nem tekinthető normálisnak egy európai országban, hogy az államfő havi 1500 euró körüli járandóságot kapjon, vagyis kevesebbet, mint egyes állami intézmények második vonalbeli tisztségviselői - mondta Oprea
A politikus kifejtette: a közalkalmazotti béremelés nem tekinthető populizmusnak, az a korrupcióellenes harc része. Azzal példálózott, hogy az igazságszolgáltatás - ahol eddig is magasak voltak a fizetések - kiválóan működik, s ezt szeretnék elérni a közigazgatásban is.
Nem elég a korrupcióellenes hadjárattal elriasztani a köztisztviselőket attól, hogy bérüket a rájuk bízott közpénzekből egészítsék ki, fontos, hogy a csábítást is csökkentsék és a jó szakemberek számára is vonzóvá tegyék ezeket az állásokat - magyarázta Oprea.
A minimálbér július elsején emelkedett 1050 lejre. Az országban a 4,5 millió alkalmazott csaknem egyharmada, 1,3 millió munkavállaló minimálbérért dolgozik. Jelenleg Romániában a kórházi takarítónők ugyanannyit keresnek, mint egy kezdő orvos hat év egyetemmel a háta mögött.

A kormány jelenleg a szakszervezetekkel egyeztet az új közalkalmazotti bértábláról, amely jövő évtől lépne hatályba. A tervek szerint 2016 januártól a legkisebb közalkalmazotti bér 1200 lej lesz Romániában.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI