2015. július 28., kedd

Augusztustól az egekbe szöknek a fizetések Romániában

Jó reggelt, jó reggelt, de nem mindenkinek! Csupán 48 „magas rangú” tisztségviselő örülhet, köztük az állam- és kormányfő, a parlament két házelnöke és a hírszerzési főnökök — fizetésük augusztus 1-jétől a többszörösére emelkedik.


fizetések, közszféra, Ponta-kormány, Románia, tisztségviselők béremelés,
Vajon ennyi bugyellárisban elfér 15 ezer? Forrás: pixabay
Mindez azért lehetséges mert keddi ülésén a kormány mégsem tárgyalta újra a szóban forgó tisztségviselők béremeléséről szóló rendeletet.

A kormány július elején - Victor Ponta távollétében - döntött a béremelésről, a törökországi térdműtétről visszatért miniszterelnök azonban bejelentette: felülbírálja a döntést és csak akkor emelik a tisztségviselők járandóságát, ha valamennyi közalkalmazottét is megemelik. Ponta időközben lemondott a Szociáldemokrata Párt éléről, amelynek új elnöke, Liviu Dragnea már úgy vélekedett a múlt héten, hogy:
A béremelést nem kell elhalasztani.
Ponta konformálódott: a kabinet keddi ülésén ezzel kapcsolatban nem született újabb rendelet, így a július eleji, béremelésről szóló rendelet augusztus 1-jétől hatályba lép.

Ennek értelmében:
  • a köztársasági elnök és a kormányfő az eddigi nettó 6700 lej helyett 15 ezer lej nettó juttatást kap;
  • a miniszterek nettó fizetése a mostani 5300 lejről 13 ezer lejre emelkedik. 

Egyensúlyok


A kormány azzal indokolta a döntést, hogy a hatalmi ágak közötti egyensúlyt állították helyre azáltal, hogy az elnök és a miniszterelnök, illetve a kétkamarás törvényhozás házelnökeinek fizetését a legfelső bíróság elnökének bérszintjére emelték.

A társadalmi rétegek közötti egyensúly helyreállítása már nem „izgatja” ennyire a kormányt,

Romániában a nettó átlagbér 1806 lej.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.