2015. június 24., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Kaland a ribiszkésben

Két kézzel szedte a zamatos ribiszkét, hol egyik, hol a másik kezéből tömte magába mohón az édeskés gyümölcsöt. Nem látott át a sűrű bokrok fölött, de ki-kilesett az ágak közt megvillanó résen az apjára, aki nem messze tőle kaszált.


gyermekkor, kaland, nyári kaland, család, falusi élet, ribiszke, ribizli

Szikrázott a nap, gerlék búgása, méhek zümmögése, s a ribiszkeevés elbódította. A meleg egyre súlyosabbá vált, le-lecsukódó szemmel ült hát kissé le az árnyat adó bokrok közé.

Fülsiketítő égzengésre riadt fel. Eltűntek az aranysugarak, szürkés feketén gomolygott a magas, a bokrok vadul hajladoztak. Nem látta az iménti világító rést, nem láthatta apát sem. Ösztönösen kereste a kivezető ösvényt, ágak csapódtak arcába, belecsimpaszkodtak a hajába, megszaggatták ruháját, mire kijutott a bokrok fogságából.
- Apa… apa… apa! – kiáltozott, de hiába.

Nem volt ott senki. Csak a kert figyelte őt fenyegetően. Kis szíve hevesen dobogott, bukdácsolva indult a feketén bámuló csűr felé. Ott van a kijárat, emlékezett. A pityókaföldön még könnyen haladt, de a kövér répák halmaiba többször is belebotlott. Patakokban folyt a félelem könnye végig az arcán, összekeveredve a rászáradt ribizli levével. A szilvafák rémítően nyúlkáltak felé hosszú, görbe ujjaikkal, szárnyukat csattogtató madarak keringtek, vijjogtak fölötte, az ég dübörgött, s a villámok ijesztően cikáztak. Mindenhonnan fenyegető szemek figyelték, de ő rohant, rohant a kapu felé, ahogy csak bírták a lábai.

Végre, a kapu! De az nem nyílt ki! Húzta, nyomta, rángatta, mindhiába. Zárva volt. Csak sírt, a földre kuporodva zokogott megsemmisülten.
- Itt vagy, szentem! - hallotta az édes hangot.

Apa állt előtte, örömmel kapta ölébe, csitítgatta, csókolgatta a szepegő, remegő kicsit kézfejével törölgetve maszatos arcocskáját, ő pedig szorította a kedves nyakat, s a megkönnyebbülés könnyei jajzuhatagként ömlöttek szeméből, lelkéből.
- Mama, gyerekek, gyertek ide, megtaláltam Picurt! – kiáltotta apa boldog nevetéssel.

Egyszeriben körötte termett a család, egyik kézből a másikba adták áradó örömmel.
- Mi van az arcával, tán megsebesült? - ijedezett anya.
- Dehogy, ribiszkés – törölte apa, s Gyurika meg is nyalintotta kistestvére arcát, hogy megbizonyosodjon róla.
- Édes, ribiszkés biza - állapította meg szakértelemmel.

Az ég leszakadni készült, hát besiettek a házba. A szomszédok egymásnak adták a kilincset, láttára nagy volt az öröm. Minden épkézláb ember őt kereste, a közeli folyóhoz, patakhoz, templomtoronyhoz szaladtak érte izgulva.
- Hogy kerülhetett a kertbe? - kérdezgették.
- Apa után mentem - mondta már megnyugodva.
- Ebéd után valóban kaszáltam egy kosárnyi friss füvet a nyulaknak, de nem láttam őt, s miután végeztem, szokás szerint, bereteszeltem a csűrkaput - mondta apa megvilágosodva.

Mindenki körülötte forgolódott, testvére még féltett falovacskáját is odaadta neki, Anna néni meg térült-fordult, finom palacsintát hozott.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Illusztráció: pixabay