2015. március 25., szerda

Germanwings: megtalálták a pilóták beszélgetését rögzítő dobozt

Megtalálták a pilótafülkében elhangzott beszélgetést és hangokat rögzítő fekete dobozt a Germanwings légitársaság francia Alpokban történt balesetének helyszínén, de a berendezés megrongálódott.


Germanwings, Germanwings 9525, Airbus A320, légi katasztrófa, repülőgép baleset, utasszállító repülőgép, Franciaország, germanwings crash, CVR, cockpt voice
Az adatrögzítő szerkezet látszólag megsérült, de állítólag kinyerhetők belőle az adatok. Forrás: BEA
A járat másik fekete dobozának, a gép adatait rögzítő berendezésnek a keresése folytatódik. Ez rögzíti másodpercről másodpercre a repülés minden fontosabb adatát, mint a sebesség, magasság vagy az irány.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter közölte: a rongálódás ellenére a fekete doboz használható, abból meg lehet tudni információkat.

A beszélgetéseken és az esetleges vészjelzéseken kívül a motorok működésére is tudnak esetleg következtetni a nyomozók a rögzített hangokból. A baleset körülményeinek pontos meghatározásához ugyanakkor mindkét fekete doboz adataira szükség van.

A belügyminiszter azt is elmondta: a katasztrófa okaként minden lehetőséggel számolnak, de nem a terrorcselekmény az elsődleges.
A repülőgép törmelékei egy másfél hektáros területen találhatók, ez elég jelentős terület, mert az ütközés óriási volt, de arra utal, hogy a repülő valószínűleg nem robbant fel - hangsúlyozta a miniszter.

A zuhanás


A Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Germanwings-járat Airbus A320-as típusú gépe fedélzetén 150 ember tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt egyelőre ismeretlen okokból nyolc percig tartó süllyedést követően egy hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban.

Amikor a repülő előzetes engedély nélkül süllyedni kezdett, a légiirányítók azonnal hívták a pilótát, de nem érkezett válasz. Felszólították, hogy tartsa a 11 400 méteres magasságot. A gép azonban továbbsüllyedt. Négy perccel később a légiirányítás kiadta a vészjelzést, s rá négy percre, 2 ezer méteres magasságban a gép eltűnt a radarok képernyőjéről.

Borzalmas látvány a katasztrófa helyszíne


Germanwings, Germanwings 9525, Airbus A320, légi katasztrófa, repülőgép baleset, utasszállító repülőgép, Franciaország, germanwings crash, CVR, cockpt voice
A baleset helyszíne. Fotó: Claude Paris/AP/MTI
A francia hatóságok nagy erőkkel kezdték újra a holttestek és a roncsok keresését a hegyvidéken, amelyet gépjárművel nem lehet megközelíteni. A 380 fős mentőalakulat és több, mint 300 csendőrnek egy közel négy hektáros szakadékos hegyoldalt kell végigkutatnia Digne és Barcelonnette települések között.

A baleset helyszíne felé - amelyet éjszaka katonák őriztek - a hajnali órákban gyalog is elindult egy ötven fős alakulat, hogy biztosítsa a helikopteren érkezők szakértők számára a veszélyes helyszínt, amely a legközelebbi műúttól hét kilométerre található.

A marseille-i ügyészség tájékoztatása szerint a helyszínre a nap folyamán tíz orvosszakértőt és három antropológust várnak, akik a holttesteket fogják azonosítani a csendőrség szakértőinek segítségével. Rajtuk kívül nagy számban pszichológusok és ápolók is érkeztek a helyszínre, akik az áldozatok hozzátartóit fogják fogadni egy iskolában kialakított halottasházban.

Hirdetés _______________________________________
SIC Telekom
_______________________ Autonómia a kommunikációban!
Forrás: MTI