2015. március 3., kedd

A magyar kard története

Megnyílt a magyar kard történetét bemutató, értékes műtárgyakat és kardritkaságokat szerepeltető tárlat a budapesti Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban kedden.


magyar kard, történelem, kiállítás, Hadtörténeti Múzeum,
A magyar kard nem csupán fegyver, hanem szimbólum, jelképrendszerek szerves része, iparművészeti remekmű és sporteszköz is. Fotó: Bruzák Noémi/MTI
A kiállítás három teremben hat korszakra osztva nyújt betekintést a magyar kard történetébe a honfoglalástól egészen a közelmúltig.

A kiállításon szereplő kardok nem csupán mint tárgyak fontosak, értékéküket nem az anyaguk vagy külsejük adja, hanem a cselekedetek, amelyeket végrehajtottak velük.

A kiemelkedő szépségű fegyverek mellett az adott korszakhoz kötődő egyéb tárgyi emlékeket, így szobrokat, kitüntetéseket, egyenruhákat, írott forrásokat és képi ábrázolásokat is megtekinthetnek a látogatók.

A kiállított műtárgyak között igazi ritkaságnak számít a Berlint 1757-ben megsarcoló Hadik András huszártábornok és a napóleoni háborúkban fontos szerepet játszó Simonyi József, a „legvitézebb huszár” szablyája. Szintén a tárlat anyagát gazdagítja egy a „legnagyobb magyarnak”, Széchenyi Istvánnak tulajdonított kard is.

A gyerekek számára a kiállítás rendezői olyan foglalkoztató füzetet készítettek, amelyek segítségével játékos formában lehet megismerkedni a fegyverekkel. Emellett egy múzeumpedagógiai sarok is várja őket, ahol különböző kard- és egyenruha másolatokat próbálhatnak ki.

A kiállítás a kard évszázadok alatt végbement fejlődésének folyamatát mutatja be, azt, ahogyan a fegyver jelképpé, művészeti értékké és sporteszközzé vált.

magyar kard, történelem, kiállítás, Hadtörténeti Múzeum,
A kiállítás április 12-ig tekinthető meg a múzeum földszintjén
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI