2017. július 26., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Köddé vált mennyország

Ágya szélén üldögélve bámulta a szemközti falat. Várakozott. Lassan, óvatosan csusszant be a nap a kis ablakon, s ahogy egyre feljebb emelkedett rácsok árnyai bontakoztak ki a fehér falon.



Felvillant előtte a háza előtti léckerítés, mögötte a bársonyos pázsit a rajta felejtett labdával, a lépcső előtt sietősen ledobott kis kerékpár, az illatozó begóniák, és a nevető felesége, Edit.

Hullámos barna hajzuhatagát hátul összekötötte, így is a szemébe csüngött néhány fürtöcske. Virágöntözés közben kézfejével lökte odébb tolakodó tincseit. Mennyire szerette nézni így őt!

Ábrándozásából nehéz ajtók csörömpölése zökkentette ki. A napi séta következett, közönnyel állt be a sorba, majd egyhangúan rótták az udvaron a köröket.

Körbe-körbe forgott a hinta, s Edit és kisfia örömsikító nevetése csengett, boldogan integettek feléje.

— Oszolj! — csattant a parancs, s ő zavartan nézett szét.

Rabtársai eleinte sokat bántották, ám zokszó nélkül tűrte. Megérdemli — gondolta, s közömbösen viselte a verést, megaláztatását. Végül megszokták társai a „félnótást”, s békén hagyták. Míg a többiek csoportokba tömörülve beszélgettek vagy erőfitogtatásként balhéztak, ő hátát a falnak támasztva a földre guggolt.

Gondos anya, szerető feleség volt Edit, békés, boldog családi életet éltek. Nyolcévi házasság után ugyanúgy szerették egymást, mint azelőtt. Jó állása volt neki, így feleségének nem kellett dolgozni járnia. A család, a virágok ápolása, s a jótékonykodás töltötte ki az idejét. Boldog volt, nevetve várta haza férjét,s a közös vacsorák, a beszélgetések, a kisfia a mennyországot jelentették számára.

Egy ideje azonban Edit gyakran vált szótlanná, elmélázott, nem hallotta meg a kérdéseket se. Férje aggodalmára fáradtságra hivatkozott. Máskor meg kisfia panaszolta, hogy várnia kellett az óvoda előtt a dadussal, mert anya későn ment utána. A férfi feleségére nézett, s Edit zavartan magyarázkodott a zsúfolt forgalomról.

Eddig nem tapasztalt érzés nyilallott bele, s odalett a nyugalma. Otthon ezután is meleg családi fészek várta, de benne egyre nőtt a szorongás, a féltés, a félelem. Nem szólt semmit, de nem bírta a bizonytalanságot. Szabad napot kért a munkahelyén, Editnek meg azt mondta, hogy küldetésbe megy egy másik városba, későn ér haza. Aztán az utca végéről leste, várta őket. Jött is hamarosan Edit, vitte kisfiát az óvodába. Követte őket az óvodáig, majd a feleségét, aki majdhogy nem rohant a belváros felé, ismeretlen kis utcába fordult, s hirtelen bement egy kopott bérházba.

Mit kereshet ilyen helyen a felesége — döbbent bele a gondolat. Mire belépett a bejáraton, felesége mögött becsukódott egy ajtó a második emeleten. Megsemmisülten állt ott, maga se tudja meddig, aztán lassan lebotorkált a lépcsőkön. Vánszorgott az úton, zakatolt a szíve, minden olyan kusza volt.

A sorakozót jelző sípszóra beállt a helyére, s becsoszogott a cellába. De fejében tovább peregtek az emlékek.

Aznap is vidám nevetéssel érkezett haza felesége a kisfiával, kissé meglepte férje otthonléte, de mintha örvendett volna neki. Megvacsoráztak, s lefekvéskor odaadóan bújt hozzá az asszony. De ő úgy érezte, hogy hiányzik belőle a teljes odaadás tüze. Rettegett a férfi, felesége nélkül el se tudta képzelni az életét, de csak magában őrlődött. Nem sokáig bírta. Rászánta magát, s elment a bérházba megtudni, kivel töltötte ott a fél napját Edit. Öklével türelmetlenül dörömbölt az ajtón. Egy fiatalember nyitotta ki, egy majdnem gyerek.

— Ki maga? — kérdezte.
— Edit férje vagyok — válaszolt — ismeri őt?
— Igen — bólintott a fiatalember.

A férfi belépett a szobába. Csupa lim-lom, legénylakásos rendetlenség. Képtelenség, hogy Edit itt..., ezzel... — gondolta. A fiatalember vaskos üvegpohárban konyakkal kínálta. A férfi tekintete az összegyűrt, vetetlen ágyra tévedt. És újból elfogta a gyötrelem.

— Maga itt, Edittel? — kérdezte remegve.
— Igen — felelte halkan a fiatalember.

Ekkor forogni kezdett vele a szoba, látása elhomályosult.

— Nem engedem őt! — üvöltötte állati hangon, s a kemény pohárral többször is a fiatalember fejére sújtott. Az a földre rogyott, fejéből patakzott a vér. A férfi döbbenten bámulta a terjengő vörös foltot. Fáradtság tört rá, rettentő gyöngeség. Leereszkedett az ágyra. Sokáig ült ott, majd erejét összeszedve hívta a rendőrséget.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Illusztráció: MTI