2015. február 26., csütörtök

Elbukott a szenátusban két magyarellenes törvényjavaslat

Két magyarellenes törvénytervezetet utasított el a szenátus: az egyik az autonómiapárti megmozdulásokat, a másik pedig az „etnikai zászlók” nyilvános használatát büntette volna.


magyarellenesség, román szenátus, törvénytervezet, székely zászló, nemzeti jelkép, zászlótörvény, Bogdan Diaconu,
Helyére kerül a csillag. Fotó: Haáz Sándor/MTI 
Mindkét tervezetet tavaly terjesztette a parlament elé Bogdan Diaconu független képviselő.

A magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült politikus akkor még a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt tagja volt.

Klárik László, RMDSZ-es szenátor az MTI-nek elmondta: a két tervezet esetében a képviselőházé a döntő szó, újdonság, hogy ilyen „kényes” tervezeteket a szenátus egyáltalán megvitat. Klárik arra utalt, hogy mivel a kétkamarás parlamentben mindig a második házé a döntő szó, az elsőben gyakran napirendre sem tűzik a vitát, hanem „hallgatólagosan elfogadottnak” nyilvánítják azokat a tervezeteket, amelyeknél lejár a döntéshozatalra megszabott határidő.

A felsőház nagy szavazattöbbséggel elutasította az egyértelműen magyarellenes tervezeteket: a 112 jelenlévő szenátorból 110 voksolt Diaconu törvényjavaslatai ellen. Klárik László úgy vélte, a „normalitás fele hajlik” a parlament viszonyulása, hiszen a szólásszabadságot korlátozó, az autonómia hirdetőit börtönnel fenyegető kezdeményezésekről van szó.
Egy demokratikus országban sem a szimbólumaink használatának, sem a szabad véleménynyilvánításnak a jogát, sem identitásunk kifejezésének eszközeit nem vehetik el tőlünk - fogalmazott a szenátor.
Diaconu egyik tervezete a területi autonómia és „mindenféle szakadár törekvés” betiltásáról szól. A tervezet szerint tilos lenne ezeket az eszméket gyűléseken, rendezvényeken, vitákon, politikai, vagy civil kezdeményezések révén népszerűsíteni, a tiltást megszegő magánszemélyeket pedig a törvény egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná, az ellene vétő szervezeteket pedig feloszlatná.

A másik tervezet az etnikai zászlókat tiltaná be, de a tervezet nem tisztázza, mit ért etnikai zászló alatt.

Diaconu tavaly lépett ki a SZDP-ből tiltakozásul az RMDSZ akkori kormányzati jelenléte ellen. Később bejelentette: Egyesült Románia Párt néven új pártot alapít.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI