2015. január 6., kedd

Ősszel jön a Fölszállott a páva gyerekekkel

Gyerekek jelentkezését várják a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató új, harmadik szériájába, amely szeptembertől decemberig „fut” majd a Duna csatornán.


Fölszállott a páva, Hagyományok Háza, népzenei tehetségkutató, népzene, néptánc, kultúra, Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes
Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes táncosai. Bruzsák Noémi felvétele
A műsort felvezető keddi budapesti sajtótájékoztatón a szervezők (MTVA és a Hagyományok Háza) elmondták: szeretnék, ha a műsort a gyerekek nem versenyként, hanem élményként élnék meg.
Ennek érdekében nyári tábort szervezünk, ahol a gyerekek megismerhetik egymást, a stábot, ismerkedhetnek a népi hagyományokkal, és kicsit hozzászokhatnak a média világához is  – mondta Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója
A műsorba 6 és 14 év közötti gyerekek jelentkezését várják az egész Kárpát-medencéből február 15-ig a hagyomanyokhaza.hu vagy a folszallottapava.hu weboldalakon. A fiatalok autentikus magyar népzenei és néptáncos, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal nevezhetnek.

Ezúttal is népzene és néptánc kategóriákban hirdetik meg a versenyt: ezen belül is énekes és hangszeres szólisták, énekegyüttesek, zenekarok, táncos szólisták és táncos párok, valamint néptáncegyüttesek jelentkezését várják. 
A várhatóan több ezer jelentkező előzsűrizése a tervek szerint február végéig lezárul, ezután értesítik azt a - körülbelül 300 gyereket jelentő - 48 produkciót, amely bejutott a televíziós műsorba – mondta el Balogh Júlia, a műsor vezető szerkesztője.
A szerkesztő elmondta azt is, hogy a zsűri elnöke Sebő Ferenc marad, további tagjait azonban egyelőre nem árulta el.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója kiemelte: szeretnének minél több gyereket odaültetni a képernyő elé, hogy „csodálkozzanak rá, szeressék meg, és ha lehet, műveljék is ezt a hagyományos kultúrát”.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI