2015. január 31., szombat

Turkáljon Orbán Viktor zsebében!

A miniszterelnök szombat délután hozta nyilvánosságra 2014-es vagyonnyilatkozatát; Orbán legutóbb a tavalyi év közepén, a parlament megalakulása után nyilatkozott vagyonáról.


vagyonnyilatkozat, Orbán Viktor, Magyarország, miniszterelnökség,
Részlet Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából
Az akkori állapotokhoz képest az ingatlanvagyonában nem történt változás.

Orbán Viktor továbbra is:

► felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak;
► a bevallásban feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit - amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak;
a nyilatkozatban szerepel a 2013-ban vásárolt felcsúti háza;
autója továbbra sincs;
a feleségével, Lévai Anikóval közös számlán lévő pénz azonban nőtt legutóbbi, tavaly május 26-i keltezésű nyilatkozata óta; míg akkor 781 ezer forintot szerepeltetett, a most nyilvánosságra hozott bevallásban 930 ezret;
az „Út a győzelemhez” című könyve kiadásából származó követelése 5,5 millió forint;
banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még meglévő része, amely a tavaly év közepén fennálló 9 millióról 8 millió 289 ezer forintra csökkent;
 jövedelmei között feltünteti fel Miniszterelnökségtől kapott, törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését;
a Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.

A teljes vagyonnyilatkozatot IDE kattintva, a kormányfő weboldalán nézheti meg.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI