2015. január 27., kedd

Négy év letöltendőt kapott Nagy Zsolt

A Tăriceanu-kormány volt távközlési miniszterét, az RMDSZ volt politikusát bűnszövetkezetben való részvételért ítélte el kedden a román legfelsőbb bíróság. Az ítélet jogerős - közölte az Agerpres hírügynökség.


Codruț Șereș, Nagy Zsolt, DIICOT, börtönbüntetés, bűnszövetkezet, Románia, RMDSZ,
Nagy Zsolt. A 2005-2006-os stratégiai privatizációk ügyében találták bűnösnek
Ugyanebben az ügyben Codruț Șereș volt gazdasági miniszter négy év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést kapott jogerősen.

A két minisztert és több társukat 2009-ben állította bíróság elé a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyészség (DIICOT) nemzetközi bűnszövetkezet támogatása és hazaárulás címén, azzal vádolva őket, hogy bizalmas információkat adtak ki külföldieknek magánosításra váró állami vállalatokról. A vádhatóság szerint egyebek mellett a krajovai repülőgépgyár, a Petrom olajipari vállalat, a román posta és a Romtelecom telefonszolgáltató esetében történtek törvénytelenségek.

Az ügyet a bíróság összekapcsolta egy ezzel összefüggő, 2006-ban kirobbant kémbotrány ügyében indított eljárással. A legsúlyosabb büntetést a kémhálózat vezetőjének tartott bolgár Sztamen Sztancsev kapta (aki első fokon 11 évet kapott): őt jogerősen 5 év két hónapos letöltendő börtönre ítélték.

Első fokon Nagy Zsolt öt évet kapott, miután a bíróság felmentette a hazaárulás vádja alól, de bűnszövetkezetben való részvételben bűnösnek találta.

Az RMDSZ volt politikusa a per során ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta: nincs közvetlen bizonyíték ellene, az ügyészség csak mások lehallgatott telefonbeszélgetései alapján következtetett bűnösségére.

Nagy Zsoltot egy másik ügyben, az úgynevezett Posta-perben hatalommal való visszaélésért négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte jogerősen 2014 januárjában a román legfelsőbb bíróság. A második perben jogerőssé vált ítélettel a felfüggesztett börtönbüntetés is letöltendővé válik. Az RMDSZ volt élvonalbeli politikusának néhány órán belül jelentkeznie kell valamelyik rendőrőrsön, hogy megkezdje a kiszabott börtönbüntetések végrehajtását. Ha ezt nem teszi meg, elfogatóparancsot adnak ki ellene.

Nagy Zsolt 2004 decembere és 2007 júniusa között vezette a távközlési minisztériumot. Tisztségéből való felfüggesztése után visszavonult a politikából.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI
Kép forrása: Madiafax