2015. január 18., vasárnap

Egy 12 éves kislány beszéde könnyekig hatotta Ferenc pápát

Az eredeti terv szerint Ferenc pápa a klímaváltozásról beszélt volna vasárnap a manilai fiataloknak, de miután egy szülei által elhagyott kislány panaszkodott neki a hozzá hasonló gyerekek sorsáról, a szemmel láthatóan meghatódott egyházfő a tervezett előadás nagy részét elhagyta.


Ferenc pápa, árvaság, szegénység, család, gyermekkor, Vatikán, vallás, Glyzelle Iris Palomar

A 12 éves Glyzelle Iris Palomart arra kértek fel, hogy a mintegy 30 ezer fiatal nevében köszöntse az egyházfőt.
Sok gyereket elhagynak a szülei. Sokan közülük áldozatokká válnak, és rossz dolgok történnek velük, például kábítószeresek, prostituáltak lesznek belőlük. Isten miért engedi meg, hogy ezek megtörténjenek velük, pedig ők nem tehetnek semmiről? Miért csak kevesen segítenek nekik? - mondta a kislány, de nem tudta végigmondani, elsírta magát.


Ferenc pápa megölelte, majd elkezdte tervezett beszédét, de félbehagyta azt, és inkább a Glyzelle kérdéseire reagált:
Ő eddig az egyetlen, aki megválaszolhatatlan kérdéseket tett fel, de azokat sem szavakkal fejezte ki, hanem könnyekkel. Miért szenvednek a gyerekek? Mindegyikőtök kérdezze meg magától: tudok-e sírni, amikor éhező gyereket látok, egy utcagyereket, aki kábítószeren él, egy hontalant, elhagyottat, egy olyat, akit kihasználnak, akit a társadalom rabszolgaként használ?
Ferenc pápa megjegyezte, hogy több fiú, férfi van a tömegben, mint lány és nő.
A nők sokat el tudnak nekünk mondani a jelenlegi társadalomról. Időnként túlságosan macsók vagyunk, nem engedünk teret a nőknek. Pedig ők más szemszögből képesek látni a dolgokat, mint mi, és olyan kérdéseket tesznek fel, amelyeket nem értünk..., úgyhogy ha a legközelebb ellátogat egy pápa Manilába, legyen több nő közöttetek - mondta, derültséget kiváltva a fiatalokból.
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI