2015. január 22., csütörtök

Boldogasszony és a Fekete Madonna zarándokvonat 2015-ben is

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén is útra kel a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra és a Fekete Madonna zarándokvonat a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba.


Boldogasszony zarándokvonat, Csíksomlyó, csíksomlyói búcsú, Fekete Madonna zarándokvonat, Misszió Tours, Gyimesbükk, ezeréves határ,
Koszticsák Szilárd felvétele
A zarándokok ezerei által várt jó hírt Budai László, a Misszió Tours utazási iroda ügyvezetője jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten, a Nyugati pályaudvar Királyi várótermében. A járatokat az utazási iroda a MÁV-START Zrt.-vel együttműködésében indítja.

A Boldogasszony zarándokvonat május 21-én negyedik alkalommal indul Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba. A zarándokok a Budapestről induló vonatra Hatvan, Szolnok és Püspökladány állomásokon is felszállhatnak, illetve hazafelé jövet leszállhatnak Nagykárolyban és Debrecenben is. Erdélyben a vonat Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg.

A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, majd a csíksomlyói búcsún való részvételt követően, pünkösd vasárnapján, Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja a zarándoklatot.

Boldogasszony zarándokvonat, Csíksomlyó, csíksomlyói búcsú, Fekete Madonna zarándokvonat, Misszió Tours, Gyimesbükk, ezeréves határ,
Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezetője
A Fekete Madonna zarándokvonat június 22-én ötödik alkalommal kel útra a lengyelországi Czestochowába, a magyar pálos szerzetesek által alapított világhírű kegyhelyre. A zarándoklat másik célpontja Krakkó lesz.

A lengyel nép számára 2015 különösen fontos év, hiszen Szent II. János Pál pápa 10 éve halt meg. Ezért az út során a zarándokok meglátogatják a lengyel pápáról elnevezett, újonnan épült bazilikát is.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI