2015. január 19., hétfő

220 felett: sebességrekord után porrá égett a Lamborghini

Több mint valószínű, hogy magyarországi gyorshajtási rekordot döntött az a sportkocsi, amelyik csaknem 340-nel száguldott az M7-es autópályán.


Lamborghini baleset, M7-es autópálya, közúti sebességrekord, Magyarország, közúti baleset,
Erre még Michelisz Norbi is azt mondta: „Az sok!”
Az ügy egyik szépséghibája, hogy „csak” 130-cal mehetett volna, a másik, veszélyeztette a többi autóst, ráadásul még fel is borult, a kocsi pedig porrá égett.

A sportkocsi 336 km/h sebességgel is száguldott a forgalomban, ez valószínűleg rekordnak számít a magyar utakon.

Az óránként 336 kilométeres sebesség olyan nagy, hogy az egyik finn gumigyár egy reklámot épített rá. Azt vették fel, hogy egyik csúcstermékük ezt a szédítő sebességet is kibírja. Azonban ezt a kocsit egy profi versenyző vezette és nem forgalomban, hanem egy befagyott tó jegén, ahol nagy a tér és nincs senki más.


A száguldó autóról szeptemberben készült felvételt hétfőn hozta nyilvánosságra a rendőrség. A féktelen száguldás végül a vízelvezető árokban ért véget.

Az óránként 336 kilométeres sebesség olyan nagy, hogy még a világbajnok magyar autóversenyző sem ment soha ennyivel.
Közúton egy amatőr sofőrnek nincs esélye elkerülni a karambolt, és szinte biztos, hogy hibázik, és ilyenkor kizárólag a szerencséjében bízhat - mondta Michelisz Norbert.
A sebesség megszállottjai szívesen készítenek videókat is magukról. A videómegosztókon fellelhető amatőr videók szinte mindegyikében csak a szerencsének köszönhető, hogy a száguldozás nem halálos tragédiával végződik.

Lamborghini baleset, M7-es autópálya, közúti sebességrekord, Magyarország, közúti baleset,
Ennyi maradt az autóból: „Lamborghini, amiből por se lett”
Az M7-esen száguldó Lamborghini utasai hatalmas szerencsével megúszták ezt a balesetet. A baleset után a sofőr kimászott a járműből és kimentette utasát a roncsból, de a kocsi kigyulladt és porrá égett. A sofőr ekkora sebességtúllépéssel bűncselekményt követett el, akár 8 év börtönt is kaphat.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: M1 | Fotók: police.hu