2016. november 2., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Lélektől lélekig

A logikus szemlélet híve voltam mindig, a kételkedők, a racionálisan gondolkodók táborába tartoztam, nem fogadtam el légből kapott érveléseket.


novella, emlékezés, család, telepátia, halál

Általában a dolgok tudományos megközelítése érdekelt. Megvallom, gyakran egyfajta vágyódással elegy irigységgel tekintgettem a másik tábor felé, akiknek hite mindenre magyarázattal szolgált, s könnyebben elfogadták a megérthetetlent.

Nem, nem vagyok istentagadó, csupán az állandóan ismételt, gyakran érthetetlenségbe burkolódzó magyarázatok riasztottak. Ám a tudományok valamilyen fokú ismeretében arra is rájöttem, hogy a világmindenséget valami felsőbb erő irányítja. Hiszen világunk legapróbb lénye is csodálatosan tervezett, bámulatosan pontos, legyen az akár egy hópehely is. Jó, evolúció is létezik, alakulás, változás, fejlődés. De az a precizitás, ahogyan földi világunk működik nem lehet csupán az egysejtűek lassú fejlődésének az eredménye.

Mondom, kétkedve fogadtam minden természetfölötti magyarázatot, amíg…

Édesapám ágynak esett, semmilyen ételt nem vett magához, egy-egy korty vizet ivott csupán hetek óta. Soha nem panaszkodott fájdalomra, betegségre, tán ezért is véltem örökéletűnek, s még ekkor se gondoltam arra, hogy eltávozhat ebből a világból.

Óriási szeretettel kötődtünk egymáshoz. Többnyire aludt, de amikor hozzá mentem, kinyitotta a szemét, megtört fénye ragyogott, s biztatott elgyengült hangján. Látta küszködésem a könnyeimmel, érezte a kezem remegését, ahogyan óvatosan fogtam az övét. Utána megnyugodva újból álomba szenderült. Nehezen értekeztünk, a háborúban légnyomástól károsodott a hallása, már alig értette a beszédet, de szájról olvasta le mondanivalónkat.

A bajt tetőzte, hogy én is ágynak estem, gerincsérvem miatt alig bírtam mozdulni. Naponta telefonon érdeklődtem szeretett édesapám felől. Aztán egyszer megkértem édesanyám telefonon, hogy tegye apám füléhez a készüléket, s mivel nem érti meg a beszédet, mondja meg neki, hogy én vagyok az, hallani szeretném a hangját.

S akkor beleszólt ő végtelen szeretettel, féltéssel „Bocsáss meg, drága jó leánykám, ne haragudj.” Ennyit mondott. Rettenetes érzés kerített hatalmába, búcsúzik tőlem, az élettől, és még tőlem kér elnézést azért, mert bánatot okoz nekem ezzel.

Valami kényszer űzött, fájdalomcsillapítót szedtem be, hogy hozzá mehessek. Öltözködni kezdtem. Erősnek éreztem magam, a derekam se fájt már.

S akkor hirtelen furcsa szívnyilallások, megnevezhetetlen félelem, szorongás tört rám. Párpillanatig tartott csupán. Alig múlt el, megcsörrent a telefonom. Édesapám meghalt pár perccel azelőtt, a szíve feladta a küzdelmet.

Leültem, s láttam magam előtt őt.

Abban a pillanatban ért a szívfájdalom, a rettenet, amikor ő haldokolt. Halálakor tudatunk összekapcsolódott, lélektől lélekig üzent nekem.

Édesapám utolsó telepatikus üzenete volt ez egy olyan csatornán, amelyre a tudománynak sincs magyarázata.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Illusztráció: pixabay