2014. december 20., szombat

Angyalváró ünnepség Böjte Csaba árváinak a parajdi sóbányában

A Böjte Csaba által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány angyalváró ünnepséget rendezett szombaton a parajdi sóbányában, amelyen mintegy 2600 gyereket láttak vendégül.


angyalváró, Böjte Csaba, Herczegh Anita, Baptista Szeretetszolgálat, Parajd, parajdi sóbánya, cipősdobozvár, cipősdoboz-ajándék

A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, aki szaloncukrot hozott a gyerekeknek; betegsége miatt Böjte Csaba nem vehetett részt.

A sóbányában összegyűlt mintegy 2600 gyermek ujjongva fogadta a szaloncukrot és a Baptista Szeretetszolgálat cipősdobozokba csomagolt ajándékait, valamint hallgatta a csíkszeredai Role együttes által előadott karácsonyi dalokat.
Adventkor az a legszebb ha olyan gyermekekre gondolunk, akiknek az év során nem sok ajándék jut. Megpróbáltunk egy kis örömöt, ajándékot hozni - nyilatkozta a rendezvény után Herczegh Anita.
angyalváró, Böjte Csaba, Herczegh Anita, Baptista Szeretetszolgálat, Parajd, parajdi sóbánya, cipősdobozvár, cipősdoboz-ajándék
Herczegh Anita gyerekek társaságában
Hozzátette, amikor az ember először tesz látogatást a Szent Ferenc Alapítvány valamely otthonában, a szíve szerint hazavinné az ott nevelkedő gyermekeket. „Jó látni, hogy Böjte Csaba otthonaiban melegséget, szeretetet, figyelmet kapnak.”

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke elmondta, immár kilencedik éve hozzák a cipősdoboz-ajándékokat a Böjte Csaba otthonaiban nevelkedő gyermekeknek Parajdra. Hozzátette, örömmel tapasztalják, hogy egyre inkább mozgalommá válik a cipősdoboz-ajándék készítése, adományozása Magyarországon.

Hozzátette, a budapesti Deák téren felépített „cipősdobozvárból” futószalag viszi az ajándékokat az ottani raktárba, ahonnan naponta négyszer kell elszállítani a dobozokat. A szervezés ellenére az elmúlt napokban sorba kellett állniuk az ajándékozóknak. Idén mintegy 50 ezer ajándékdobozt gyűjtenek be és adnak át.

angyalváró, Böjte Csaba, Herczeg Anita, Baptista Szeretetszolgálat, Parajd, parajdi sóbánya, cipősdobozvár, cipősdoboz-ajándék,
A Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban nevelkedő gyermekek mellett tíz közeli plébánia gyermek hívei is meghívást kaptak az angyalváróra
A Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány 84 erdélyi gyermekotthonában mintegy 2400 árva, vagy nehéz sorsú gyermek nevelkedik.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI