2014. november 6., csütörtök

MPP: Johannis az erdélyiek jelöltje

A Magyar Polgári Párt arra buzdít mindenkit, hogy november tizenhatodikán éljen szavazati jogával és szavazzon Klaus Johannisra, a Keresztény-liberális Szövetség államfőjelöltjére.


Klaus Johanis, a „kisebbik rossz”
A párt sajtóirodája által csütörtökön közzétett közleményben rámutatnak, hogy jobboldali értékrend mellett elkötelezett politikai alakulatként az európai néppárti politikai családhoz tartozó román pártokra természetes szövetségesként tekintenek.

Ugyanakkor erdélyi regionális jellegű pártként olyan elnököt szeretnének látni Románia élén, aki a transzilvanizmus eszméinek szellemében, az erdélyi régió érdekeinek érvényesítését képviseli; érti és szívén viseli Erdély sorsát; aki számára nem kétséges, hogy Erdély az ország európai kapuja és egyben gazdasági motorja.
Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy nem csak a magyar közösség sajátos helyzetéből adódóan is, a kisebbik rossznak számító jelöltet látjuk Klaus Werner Johannis személyében, hanem azt az elnökjelöltet, aki az ország európai felzárkózásának esélyét, Erdély és Székelyföld megerősödésének lehetőségét testesíti meg - írják a Bíró Zsolt pártelnök által aláírt közleményben.
A döntést az MPP elnöksége hozta meg a párt szélesebb struktúráit is felölelő konzultáció után. A döntésről nem egyeztettek az Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel. A két párt között márciusban megkötött együttműködési megállapodás nem tért ki az államelnök-választás tárgyára.

Az RMDSZ döntéshozó testülete, a Szövetségi Állandó Tanács csütörtökön déltől ülésezik, és dönt arról, hogy a szövetség a baloldali Victor Pontát, az RMDSZ koalíciós partnerét, vagy az Európai Néppártban szövetségesének számító jobboldali Klaus Johannist támogatja a romániai elnökválasztás második fordulójában.

Az elnökválasztás november 16-án megtartandó második fordulójában dől el, hogy Ponta vagy Johannis lesz Románia elnöke a következő öt évben.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.