2014. november 28., péntek

Felajánlotta lemondását Victor Ponta

Felajánlotta lemondását Victor Ponta román miniszterelnök a bukaresti kormány éléről pénteken, azzal a feltétellel, ha Klaus Johannis megválasztott elnök a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.


Victor Pițurcă, Traian Băsescu, Klaus Johannis, román kormány, Ponta-kormány, SZDP, románia, politika,
Lemondósdit játszi? 
A novemberi romániai elnökválasztáson váratlan vereséget szenvedett Ponta ezt pénteken jelentette ki a dcnews.ro hírportálnak adott interjúban.
Ha létezne ez a garancia a hivatalban lévő Traian Băsescu államelnök vagy a megválasztott államfő részéről, már holnap benyújtanám lemondásomat - mondta Ponta, aki egyben a Szociáldemokrata Párt elnöke is.
Hozzátette: Romániában a nyugati politikai kultúrával ellentétben még az a hagyomány uralkodik, miszerint egy megválasztott államfő csak a saját politikai táborából akar kinevezni miniszterelnök-jelöltet.

Leszögezte, hogy a 2012-es parlamenti választás nyomán hatalomra került jelenlegi kormánykoalíciónak folytatnia kell a kormányzást 2016-ig, hiszen még sok a tennivalója a következő két évben.
Addig, amíg létezik a jelenlegi parlamenti többség, a kormányzásra kell összpontosítanunk - mondta a miniszterelnök.
Ponta továbbra is fenntartja álláspontját, hogy a legutóbbi választások eredményét tiszteletben kell tartania a novemberi elnökválasztásból győztesként kikerült jobbközép ellenzéknek.

Rámutatott: a Szociáldemokrata Pártban is elmondta, a pártvezetés elnökválasztás eredményét kiértékelő csütörtöki ülésén, hogy a kormányzás nem kötődik szorosan az ő személyéhez, azt a 2012-es parlamenti választás eredménye és az annak következtében kialakult parlamenti többség szavatolja.

Ponta nem kívánt megnevezni senkit, hogy kit tudna elképzelni következő miniszterelnöknek, mivel erről senkivel nem beszélt.

A kormányfő november 16-án meglepetésre elvesztette az államfőválasztást Johanisszal szemben. Az elszenvedett vereség miatt a PSD tavasszal rendkívüli tisztújító kongresszust tart.
KAPCSOLÓDÓ:
 
Az RMDSZ kilép a kormányból
Megértették a fenét!
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI | Fotó © Guvernul României 2014