2014. november 27., csütörtök

Antal Árpád: Vérlázító ítélet született a Mikó-perben

„Vérlázító ítélet született a Mikó-perben”, írta szerdán a Facebook-oldalán Antal Árpád, a ploiești-i táblabíróság döntésének bejelentése után.


Mikó-ügy, Markó Attila, Marosán Tamás, Mikó-ügy, Erdélyi Református Egyházkerület, Református Kollégium, Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Kollégium, Antal Árpád, Sánta Imre,

Sepsiszentgyörgy polgármestere feketére változtatta a közösségi profiljának borítóképét, és azt írta: „Gyásznap ez az erdélyi magyarok számára, mert a Mikót újra államosították!”

Szerinte az igazság mindennél fontosabb, ezért ezt nem fogják ennyiben hagyni. „Egyeztetni fogok a püspök úrral, a szövetségi elnökkel és másokkal. A további lépésekről majd mindenkit tájékoztatunk ” – közölte a sepsiszentgyörgyi elöljáró.



Ugyancsak a Facebookon foglalt állást Sánta Imre református lelkész, aki 2012-ben az alapfokú ítélet meghozásakor több mint negyven napig tüntetett a Mikó épülete előtt.
A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását helybenhagyó végleges ítélet azt jelenti, hogy az iskola épülete felett a református egyház elveszíti tulajdonjogát. Így döntött a "független" román igazságszolgáltatás. És félő, hogy ez még csak a kezdet. Mi jöhet még? Ebben az országban bármi megtörténhet. (…) Senki és semmi nincs már biztonságban. Történik mindez Romániában, a 21. században. Elegem van belőle… (…) Következik valószínűleg Strasbourg, az utolsó szalmaszál” – írta Sánta Imre.
KAPCSOLÓDÓ:
Kató Béla: a református egyház arcul csapása
Kelemen Hunor: veszélyes precedens született Mikó-ügyben

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Szerző: Kovács Zsolt | Forrás: Sláger Rádió/Maszol