2014. november 26., szerda

Tófalvi Csabáé a Sepsibükszád környékén talált holttest

Sajnos beigazolódott, amitől mindenki tartott: a DNS-minták „minden kétséget kizáróan” kimutatták, hogy a még júliusban, Tusnádfürdőn eltűnt Tófalvi Csaba holttestét találták meg két és fél hónapja az Olt mellett – közölte szerdán a maszol.ro a Kovászna megyei rendőrség sajtóirodájának egyik munkatársát idézve.


Tóth Zsigmond a portálnak elmondta, a vizsgálatok eredményét a napokban kapták meg a bukaresti törvényszéki orvostani intézettől.
A vizsgálatok 99,9 százalékban kimutatták, hogy Tófalvi Csaba holttestét találtuk meg Sepsibükszádnál.  – mondta a sajtóiroda munkatársa.
A rendőrség értesítette a korondi fiú szüleit is, akik kedden elszállították gyermekük földi maradványait.

eltűnt személy, Tusványos, Tusványos 25, Tófalvi Csaba
Tófalvi Csaba július 24-én, a Tusnádfürdőn zajló 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborból tűnt el
A rendőrfelügyelő nem tudott részletekkel szolgálni Tófalvi Csaba halálának körülményeiről. Mint mondta, a nyomozás még zajlik ebben az ügyben. Kovászna megye rendőrparancsnoka kedden azt nyilakozta erről, hogy a holttestet szétmarcangolták a vadak, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy vadállatok ölték meg a fiút.
Szeptember elején egy oszlásnak induló holttestet találtak Sepsibükszád környékén, amelyről azt feltételezték, hogy a korondi fiúé, aki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alatt tűnt el. A holttestet nem lehetett azonosítani, ezért a hatóságok DNS-vizsgálatot rendeltek el.
A fiatalember szüleinek korábban meggyőződése volt, hogy nem a gyermekük holtteste került elő. Arra alapoztak, hogy az Olt mellett talált holttest fogazata szinte teljesen ép, Csabának azonban több fogát is betömték az évek során.