2014. október 23., csütörtök

Magyar a világ legjobb természetfotósa

„Nagy Göncöl” című felvételével Máté Bence természetfotós nyerte meg a BBC Wildlife magazin és a londoni Természettudományi Múzeum világversenyének madarakat ábrázoló kategóriáját. 


Máté Bence: Nagy Göncöl. Szürke gémek a Kiskunsági Nemzeti Parkban. A kép forrása: www.nhm.ac.uk
Máté Bence az első magyar, aki a legjobb lett ebben a kategóriában. Képeit korábban már négy alkalommal is díjazták az idén 50. születésnapját ünneplő rangos pályázaton.

A pályázat fődíját az amerikai Michael "Nick" Nichols nyerte a Serengeti parkban készült felvételével - The Last Great Picture -, amellyel a fekete-fehér képek kategóriájának első helyét is megszerezte.

A magyar természetfotós kis híján kihagyta ezt a versenyt, mert úgy érezte, ebben az évben nem volt túl erős a kollekciója. Végül az utolsó nap mégis nevezett, mert nem akarta kihagyni a jubileumi pályázatot, de csak egyetlen fotót küldött be.

A gémeket ábrázoló győztes felvétel elkészültének körülményeiről azt mondta:
Igazi technikai és etológiai kihívás volt. Sokéves előkészület után, lesben 74 eltöltött éjszaka és rengeteg technikai kísérletezés eredménye ez a fotó. 
A képet állványra helyezett fényképezőgéppel, kézzel készítettem, nem pedig távirányítással. A legkisebb fény- vagy hanghatással is elzavartam volna a szürke gémeket, amely az egyik legfélénkebb madár azon a területen ahol a kép készült, ezért nehéz feladat volt a halszemobjektív perspektívájából egy méternél közelebbről fotózni őket. 
Örülök neki, hogy a zsűri felismerte a kép különlegességét, és újszerű látványvilágát egy olyan díjjal honorálta, amit korábban még soha nem kaptam meg.
A BBC Wildlife pályázatára idén 90 országból 42 ezer nevezés érkezett. A neves természetfotósokból álló 10 fős szakmai zsűri 18 kategóriában választotta ki a 100 legjobb felvételt, amelyeket október 24-étől a nagyközönség is megtekinthet a londoni Természettudományi Múzeumban. A kiállítás ezután Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Izraelben, Olaszországban, Lengyelországban, Dél-Afrikában, Hollandiában, Nagy-Britannia 10 városában és az Egyesült Államokban is látható lesz.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: MTI | Facebook