2014. október 29., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Zsófi néni mártírélete

novella, időskor, családi élet, családi problémák, Élet,

Zsófi néni jócskán elhagyta a kilencven évet, bár maga volt az állandó szenvedés. Szánni való élet jutott neki - sóhajtozott gyakran. Az ura egy tedd ide, tedd oda mamlasz volt, akit folyton irányítania kellett, apósa, anyósa mindenben gáncsoskodott, bár ő a lelkét is kitette a családért, s a munkában is állandóan kiszúrtak vele.


Egyszer még a lélekharangot is megkondították érte, annyira beteg volt! Talán ezért is kell ilyen hosszú ideig senyvednie ezen a világon, hiszen akinek holt hírét keltik, az sokáig él.

Azért történhetett az is, hogy képesek voltak otthon hagyni őt egyedül, amikor már a lélek is csak hálni járt belé. De az urának fontosabb volt a cséplésre menni, nem mert kiállni a beteg felesége mellett, amilyen mulya volt, hanem ment az apjáékkal dolgozni a mezőre. Őt meg rábízta a süket Ácinéra, akinek nem is volt ki a négy kereke soha!

No, aztán várhatta az ebédet! Rég elharangozták a delet, de Áciné nem jött. Még hogy nem hallotta meg a harangszót, hogyisne. Biztosan elaludt, s amikor eszébe jutott a beteg, átment hozzá. De addigra ő már ájultan, magatehetetlenül feküdt, s az a hibbant vénasszony összekiabálta a falut, hogy meghalt Zsófi.

A harangozó meg futott a toronyba, hogy értesítse a határban dolgozókat a bajról. Trappolt is haza lóhalálában mindenki, azt hitték tűz van valahol a faluban, akkora volt a hőség. Az ura is loholt lélekszakadva, és a szobába érve ráborult a testére, sírt, zokogott. Azt hitte, meghalt, pedig csak ájult volt ő, s miután vizet adtak neki, lassan–lassan visszatért belé az élet.

Aztán sorra jöttek a gyermekek, jaj, mennyire meggyötörte a Gyurika érkezése. A többi asszony könnyen megúszta a császármetszést, ő majd belepusztult abba is. Tizennégy öltéssel varrták össze!

Mekkora kínt kellett átélnie a fogai miatt is! Mert az a hentes doktor, ahogyan ő mondogatta, össze -vissza faragta az ínyét, azóta is fáj a szája, az evésben sem leli kedvét. Attól fogva nem is ült soha az asztalhoz a családdal, hogyisne, ne lássák az ő fájdalmát! Igaz, mindig a tudomásukra hozta, ha enni hívták, hogy ő nem tud enni, neki már vége van, meg vannak számlálva a napjai.

Csak ilyenkor sajnálták őt a gyerekei. Pedig ki nem fogyott a panaszáradatból. Ő élni se akart, éppen ezért orvoshoz se ment, hiába unszolták, egy szem gyógyszert se vett be soha. Minek, az ő életének már úgyis vége.

Annak idején megkeserítették életét az apósáék is! Közös telken laktak, s bár próbált ő a kedvükbe járni, egyre csak megalázták, mocskolták. Igaz ugyan, hogy gyakran kihallgatta a beszédüket, s be is számolt róla az urának, nem rejtve véka alá a véleményét se róluk. Így történhetett meg, hogy a négy éves Katika minden beszédüket elpletykálta a nagyanyjának. Lett is emiatt nagy patália! Tehetett ő erről? Mégis ő lett ennek a haragnak is az oka. Az ura meg nem merte pártját fogni előttük, csak a hátuk mögött adott neki igazat.

De meg is kapta anyósa a büntetését. Utolsó heteiben csak azt a pohárkányi tejet tudta meginni, amit ő adott a saját kezével neki. Hiába voltak ott mellette a leányai, nem fogadta be az ételt tőlük a teste. Csak azt, amit az állandóan szidalmazott menye adott. Hiába, no, az Úr nem ver bottal - mondogatta gyakran. 

Apósa is úgy halt meg, egyedül, mint a kutya. Azelőtt való nap még látványosan kiöntötte a finom töltött paprikát a moslékba, nem eszi ugyanazt az ételt másnap is! Mit gondol a menye! No, nem is kellett többet főznie neki.

A gyermekek mellett dolgozni is elment, könyvelni a tsz-be. A mérnök úrral jól megértették egymást, az okos ember volt, de a falubeliekkel nem talált a szó. Igaz, ő se szívlelte a beképzelt, buta Kéri Bözsit. Mire volt az is akkora nagy, sze csak két polgárit végzett el, ő pedig négyet. Szapulta is őt ez a Bözsi, s addig szította ellene az elnököt, hogy el kellett onnan jönnie.

Aztán a közműveknél, ott is összekerült a sok hozzá nem értő emberrel, a munka nagyját neki kellett elvégeznie. Hát nem állhatta meg szó nélkül! Dehogy értékelték az ő tudását, inkább eltanácsolták. 

Az ura se volt beteg soha, mégis itt hagyta őt egyedül ezen a világon. Szenvedni. Két unokára is vigyázott néha, de háládatlanok ezek mind egy szálig...

Még jó, hogy ebben a korban eltappog a házban, s ha nem látja senki, az udvarra és a kapuba is kimegy ő. Ha meg a lánya átmegy hozzá, hogy ebédet, vacsorát adjon neki, gyámoltalanul üldögél, csak többszöri noszogatás után hajlandó enni egy keveset.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.