2014. október 9., csütörtök

Bölöni László: Undorodom a román válogatott himnuszától

Bölöni Lászlót a Románia–Magyarország mérkőzés elméletileg, a két csapat egyikének kispadján kellett volna érnie. A magyar sajtó a Pintér Attilát felváltó lehetőségek között tartotta számon, miután Magyarország vereséggel kezdte a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjét, a romániai újságírók pedig azt találgatták, hogy vajon Bölöni veszi-e át az al-Ittihad által kinézett Victor Piţurcă helyét.


Bölöni László, eb-selejtező, magyarellenesség, sport, futball, Románia-Magyarország
Bölöni László. 108 román válogatott meccsén 25 gólt szerzett, kétszer is az év játékosának választották Romániában, 1986-ban BEK-győztes a Steauával. Edzőként a Sportinggal portugál (2002), a Standard Liége-zsel belga (2008) bajnok.
Végül egyik változat sem valósult meg, Bölöni folytatja a katari al-Khorral meglévő szerződését, mely csapattal a harmadik idényt kezdi az első ligában.

Részletek az Adevărul napilapnak adott interjúból.

A szombati mérkőzésen mutatják be Románia válogatottjának hivatalos himnuszát. Egy vitatott verssort is tartalmaz, az „Essünk nekik, essünk neki az anyjuknak!”-at, ami sok bírálatot váltott ki.

Az, aki a szöveget szerezte, intellektuális szempontból nagyon, nagyon szegény ember volt. Elküldeném Angliába, hogy meghallgassa egyes labdarúgócsapatok himnuszát. Tényleg azt hiszem, hogy még Afrikában is ihletettebb himnuszokat találhatna, mint amilyen Románia válogatottjáé.

De azt tudnia kell, hogy a himnusz szövegét a híres Iris együttes írta…

Nem érdekel. Akkor is ez lenne a véleményem, ha a Beatles szerezte volna a himnuszt. Nem hallottam az Irisről, de ez talán az én hibám, mert több éve nem élek Romániában, és különben is Leonard Cohent hallgatok.

Az Iris tagjai azt állítják, hogy e verssort a szurkolók képviselőinek külön kérésére írták bele.

Azt hiszem, az Iris tagjai minden áron hírnevet akartak szerezni. De nem az Iris-szel van gond, hanem azokkal, akik ezt elfogadták. Mindenhol vannak ostobák, Romániában is, Magyarországon is, Németországban is, Zambiában is. De miért kellene a 21. században is a gyűlöletnek és a hülyeségnek uralkodnia?

Úgy gondolja, hogy a szombati mérkőzésen a lelátókon esetleg kialakuló incidenseket egy ilyenfajta provokatív himnusz rovására is lehet írni?

Nem. Ha incidensek lesznek, akkor majd a bozgorok lesznek a hibásak, akiknek el kell tűnniük az országból…



Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: Adevărul (Amir Kiarash) | Eurocom - Romțniai sajtófigyelő