2014. október 28., kedd

Amerikai közvetítés-ügy: magyarázatot és a politikusok felelősségre vonását kérik a civilek

A Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport az amerikai közvetítés-ügyben érintett politikusok felelősségre vonását kéri, mert azok a számunkra nagyon fontos autonómiaügyet kompromittálták és hazugságaikkal megtévesztették a közösséget - olvasható a szerkesztőségünkbe kedden eljuttatott közleményben.


A civilek nyilvános magyarázatot várnak arra, hogy az RMDSZ háromszéki vezetői milyen kapcsolatban állnak a Friends of the Proiect on Ethnic Relations román civil szervezet mögött húzódó bűnszövetkezettel.
A teljes átláthatóság érdekében fontosnak tartjuk a nyilvánosság elé tárni, hogy a FPER nem amerikai, hanem román civil szervezet, melyet 2014. június 5.-én jegyeztek be a bukaresti bíróságon, alapító tagjai pedig (Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan, Constantin Beiu és Carmen Elisabeta Drăgoi cenzor) az október 23-án őrizetbe vett Andrei Hrebenciuc (Viorel Hrebenciuc fia - a szerk. megj.) által létrehozott bűnszövetség tagjai, akik ellen a Korrupcióellenes Ügyészség jelenleg pénzmosás és befolyásolással való üzérkedés gyanújával folytat vizsgálatot a törvénytelen erdő-visszaszolgáltatások ügyében - tájékoztatnak a közleményben.
Mint ismeretes Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón nyilatkozott arról, hogy a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű „amerikai” civil szervezet kezdeményezésére és közvetítésével kerekasztal megbeszéléseken képviselték a Székelyföld autonómia ügyét.

Tamás Sándor többek közt azt is elmondta, hogy a meghívottakat az amerikaiak választották ki, a résztvevők pedig az RMDSZ elnökének tudtával és felhatalmazásával vettek részt a találkozókon.

Amerikai közvetítés, avagy a hazugság politikája
Mikor hazudtak és mikor nem?

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.