2014. augusztus 16., szombat

Kezdődik a Premier League

Premier League, futball, Manchester United, Liverpool, Everton, Louis van Gaal, sport, Chelsea, Manchester City,

Véget ért a várakozás! Ma végre kezdetét veszi a világ legerősebb bajnokságának tartott angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League.


Beharangozó cikkünkben visszatekintünk a múlt szezonra, megnézzük hogyan sikerült az Everton, a Liverpool és az Manchester United felkészülési szezonja és, hogy kik csatlakoztak eddig a csapatokhoz az átigazolási szezonban, majd megpróbáljuk feltérképezni az esélyeket az idei szezont illetően. Vajon ki fog diadalmaskodni idén? A Manchester City, a megújult Manchester United, a megerősödött Arsenal, a Chelsea vagy a Suárez nélküli Liverpool?

A legfontosabb változás a tavalyi évben az volt, hogy az Evertont 11 évig irányító David Moyes a Manchester Unitedhez távozott. Helyét a Wigan csapatát FA- kupa győzelemre vezető Roberto Martínez vette át és, mint utólag kiderült alkalmasabb embert nem is találhattak volna a menedzseri posztra, hiszen az Everton éppen a Unitedet megelőzve végzett az Európa Liga indulást érő ötödik helyen.

A csapat felkészülése nem sikeredett a legszerencsésebben, hiszen a Stolverkosok egyetlen meccset sem tudtak nyerni a nyáron, igaz soha nem is szoktak villogni a felkészülési szezonban.

Idén eddig egyetlen játékos távozott a klubtól, Gerard Deuloefeu (Sevilla), ellenben két ígéretes fiatal tehetséggel erősödött a keret. Roberto Martínez végleg megvásárolta 31.12 millió fontért a Chelsea fiatal belga csatárát, Romelu Lukakut. Ezzel messze ő az Everton történetében eddigi legdrágább játékos. A másik fiatal tehetség a Ferencvárostól szerződtetett középső védő, Muhamed Besic. A világbajnokságon jól teljesítő bosnyák futballistára középpályásként számít Roberto Martínez menedzser. Továbbá kölcsönbe érkezett a ghánai származású Christian Atsu (Chelsea), valamint egy nagyon fontos szerződés hosszabbítás is történt: Ross Barkley 2018-ig kötelezte el magát a csapatnál.

Ami az idei szezont illeti nem lesz könnyű megismételni a tavalyi bravúrt, hiszen idén még az Európa Ligában is szerepel a csapat, ami jó pár pluszmérkőzést jelent majd. Ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy a Louis van Gaal által irányított Manchester United idén sokkal nagyobb erőt képvisel és mindezek mellett még a Tottenham Hotspur-el is számolni kell majd.

A fogadóirodák jelenleg a hetedik a helyre rangsorolják az Evertont, a Chelsea, Manchester City, Manchester United, Arsenal, Liverpool és Tottenham mögött. Valószínű minden idők egyik legerősebb angol bajnoksága veszi kezdetét most szombaton, ahol szinte lehetetlen megjósolni ki hol végez majd.

A szezon első bajnoki mérkőzését az Everton szombaton helyi idő szerint 15 órától játssza a másodosztályból feljutott Leicester City ellen. A fogadóirodák az Evertont tartják esélyesebbnek a győzelemre, ám véleményem szerint nem lesz könnyű győzni a King Power Stadiumban, mivel annak ellenére, hogy a Leicester idén jutott fel a másodosztályból, igen kemény játékerőt képviselnek. A két csapat a nyári felkészülési szezon alatt találkozott már egy barátságos mérkőzés keretén belül, ahol 1-0-ás Leicester City győzelem született.

Liverpool szurkolóként nagyon nehéz lenne teljesen pártatlan, objektív beszámolókat írni a bajnokságról, ezért inkább sokunk kedvenc csapatának tevékenységére fogok koncentrálni, de természetesen szó esik azon csapatokról is, akikkel az adott fordulóban játszik a csapat.

A előző bajnokságot a második helyen zártuk, mint ismeretes az utolsó pár fordulóban buktuk el a bajnokságot, amit mondhatni, egyetlen rossz Gerrard-passznak „köszönhettünk”!

A szombaton kezdődő bajnokságban természetesen az első hely valamint a Bajnokok Ligájában való jó szereplés a cél. Nagy és merész célok ezek, de egyik sem elérhetetlen! Kérdés, vajon sikerül-e a tavalyihoz hasonló jó teljesítmény nyújtani Luis Suárez nélkül is, akiért a Barcelona - a harapós incidens ellenére is - nem kevesebb mint 93,5 millió eurót volt hajlandó fizetni.

Nos, kérdésünkre majd csak a szezon közepe fele kaphatunk érdemi választ, viszont azok alapján, amit a felkészülésen láttunk Brendan Rodgers csapatától, igencsak bizakodhatunk. Erősödött a játékosállomány : Lazar Markovic , Emre Can, Javier Manquillo, Alberto Moreno érkezett, és a fél Southampton csapatát is felvárásolták: Adam Lallana, Rickie Lambert és Dejan Lovren. Ezzel a sor nem záródik be: még mindig kilátásban van egy-két átigazolás a nyár végéig. Szóval a játékoskeret megvan, most már csak idő kell - ami nincs -, hogy csapattá kovácsolódjanak a srácok.

Egy jó csapatnak mindig kell lennie egy kulcsembernek, aki képes egymaga eldönteni egy mérkőzést, most azt gondolom, hogy ez maga a csapat lesz. Persze a keretben vannak olyan játékosunk, akitől mindig lehet várni egy kicsit többet, valami váratlant, ezek lennének Sterling, Coutinho vagy akár Sturridge. A kemény munka mindig jellemezni fogja a középpályánkat, és most úgy nézz ki nem lesz gyenge láncszem a védelemben sem.

A Liverpool az első fordulóban hazai pályán, azaz az Anfield-en fogadhatja a Southampton csapatát vasárnap helyi idő szerint 13:30-kor . Az előző találkozás nem volt kellemes, hisz a „Pool” 0-1-es vereségévek ért véget. Az akkori gólszerző immár a Liverpool csapatát erősíti, így aggodalomra nincs ok. A viccet félretéve, minden bizonnyal nagyon nehéz mérkőzés vár a csapatra, de bízunk abban, hogy ezt az idényt is győzelemmel kezdjük. 

A Manchester United számára is hamarosan megkezdődik a 2014/15 idény. Előzetesként nézzük, kik távoztak a tavalyi ramatyul teljesítő David Moyes-, majd az újjáéledő Ryan Giggs-csapatból, kik az új, már hivatalos érkezők és kik azok, akikről egyelőre csak a pletyka szól. Hogyan sikerült a felkészülési túra és mi várható a nyitófordulóban meg az azt következő, talán az elmúlt öt év legerősebb Premier League idényében a Manchester Unitedtől.

A nyár folyamán nagy változásokon ment át a csapat, hiszen Nemanja Vidic, Rio Ferdinand és Patrice Evra elhagyták a klubbot. Ők az Internationale, QPR és Juventus csapataihoz csatlakoztak és ott kezdik meg életük egy új szakaszát. Voltak még kisebb nevű távozók is, mint Bébé vagy Alexander Büttner, akik a Benfica illetve Dinamo Moszkva csapataiba igazoltak potom összegért. Említésre méltó RyanGiggs visszavonulása, aki több mint húsz évig volt a csapat alappillére és húzó ereje.

A legfontosabb érkező, aki a nyár közepén csatlakozott a csapathoz nem más, mint az új menedzser Louis Van Gaal, aki átvette a csapatot Ryan Giggstől, de felkérte őt, hogy legyen az első számú segédje. Így egy nagyon erős párossal gazdagodott a csapat vezető szekciója.

A játékoskeret is erősödött, érkezett csapathoz két fiatal tehetség egy bal bekk és egy irányító középpályás, Luke Shaw és Ander Herrera személyében, akik a Southampton és az Athletic Bilbao csapatát hagyták maguk mögött; kettejük ára meghaladja a 70 millió eurós értéket. Egyelőre ez a két érkező, azonban a pletykák szerint még akár Di Maria (Real Madrid), Arturo Vidal (Juventus), Marcus Rojo (Sporting Liszabon), Cuadrado (Fiorentina) és Daley Blind (Ajax) is érkezhetnek.

A felkészülési túrát Amerikában töltötte a csapat és remek teljesítményt nyújtva egy trófeával tért haza: az International Champions Cup döntőjébe vezető uton legyőzték a Los Angeles Galaxyt (7-0), majd az ASRomat (3-2), aztán Internationalet (0-0 döntetlen után 5-3-as büntetőeredménnyel), legvégül következett a Real Madrid (3-1). A másik ágon a Liverpool jutott be a döntőbe, így angol csapatok versengtek az idei év első kupájáért. A döntőben a Livepool jutott előnyhöz, Gerrard büntetőből szerzett találatával, de a United Rooney, Mata, Lindgard révén szépíteni tudott és 1-3-as végeredménnyel ők vihették haza a kupát.

A Van Gaal-érában egyelőre veretlen a csapat (5-5 győzelem a mérleg) és nagyon úgy tűnik, hogy sikerül remekül összekovácsolódni a Premier League nyitó fordulójára. Ez mi sem bizonyítja jobban, mint az utolsó felkészülés mérkőzés, amikor a csapat az Old Traffordon fogadta, a szintén remek felkészülési idényt záró FC Valencia csapatát és 2-1-es végeredménnyel a Vörös Ördögöknek sikerült az első haza győzelmüket is elkönyvelniük.

A szombat kora délután rajtoló idényt idén szintén a Manchester United csapata nyitja: hazai környezetben fogadja a Swansea FC csapatát. Az elmúlt öt találkozóból három manchesteri győzelem, egy döntetlen és egy Swansea-győzelem született. A Swansea eddig összesen négyszer játszott az Old Traffordon és ebből csak egyszer sikerült győztesen távozniuk. 7-3 –as gólaránnyal a United van kedvezőbb pozícióban a nyitóforduló előtt.

Figyelembe véve Louis Van Gaal és a csapat szurkolóinak elvárásait, a hazai környezetben zajló első meccset mindenképpen meg kell nyernie a csapatnak. A cél természetesen a bajnoki cím valamint az, hogy egy nagyon rossz tavalyi szezont hagyva a múlt ködébe veszni, újra a Premier League domináló csapatává lépjen elő a Manchester United.

Összeállította: Szabó Lóránt, Hatházi Vilmos és Okos Zsolt.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.