2014. augusztus 19., kedd

Itt az új Bogyó és Babóca-sorozat: Játszótársak

Alma Együttes, Bartos Erika, Bogyó és Babóca, kultúra, Pogány Judit, rajzfilm, Játszótársak
„Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak” címmel augusztus 28-tól játsszák a mozikban a népszerű meséből készülő rajzfilmsorozat új történeteit. A film erdélyi premierjére október 5-én kerül sor: az új epizódokat a Filmtettfeszt keretében hét erdélyi városban (Nagyvárad, Kovászna, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Kolozsvár) vetítik vasárnap délelőtt 10 órától.


A kisgyerekeknek szóló animációs sorozat Bartos Erika könyvei alapján, Krizsanics Antoni és M. Tóth Géza rendezésében, az Alma Együttes zenéjével készült.

A jól ismert szereplők mellett, akik ezúttal is Pogány Judit hangján szólalnak meg, új karakterekkel, köztük a kalapját vesztett Gombával, a titokzatos Csigalánnyal, a kürtős kalácsot árusító Bodobáccsal és a Hörcsöggel ismerkedhetnek meg a gyerekek a harmadik sorozatban.

Az előző két szériához hasonlóan a harmadikban is tizenhárom ötperces epizódban - Napraforgók, Kavicsok, Pihe síel, Bábszínház, Roller, Gömbi tornya, A gomba kalapja, Focimeccs, Hímestojások, Rossz álom, Gombócok, Csillagház, Társasjáték címmel - elevenednek meg a két címszereplő és barátainak kalandjai.


A széria már ötéves volt, és 12 kötet számlált, amikor a KEDD Animációs Stúdió felkereste Bartos Erikát, a könyv szerzőjét, azzal, hogy történeteiből rajzfilmet készítsen. A szerzőt két nagy dilemma foglalkoztatta a rajzfilm elkészítése előtt, egyrészt, hogy miként tudja visszaadni a film digitális képi világa a szabadkézi rajz báját, másrészt, hogy hozzátud-e tenni valami pluszt a történetekhez.
Annak ellenére, hogy a film digitálisan készült, olyan sok lágy és szelíd művészi részt adott hozzá ehhez a világhoz, amitől a képkockák éppen olyan szívhez szólóak lettek a gyermekek számára, mint a könyvek - mondta a szerző.
A figurák hangját ezúttal is a nagy szakmai tudással, felkészültséggel és rutinnal rendelkező Pogány Judit kölcsönzi, akinek nem volt könnyű dolga, hiszen hiszen sok karakter hangját kellett kitalálnia és életre keltenie, a színésznő több mint száz különböző hangon szólal meg a mesékben.

A Pagony Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetek tizedik évfordulója alkalmából kiadak két foglalkoztató könyvet, amelyekbe a szerző belerajzolta "az elmúlt tíz év minden örömét": szerepel bennük az összes eddigi figura és helyszín, valamint egy tömör összefoglaló a sorozat eddigi tíz évéből.
A rajzfilmsorozat évadról évadra kiforrottabbá válik, és úgy véli, a harmadik széria az eddigi legjobb a sztorik, az új szereplők és az új szituációk tekintetében. A 39 elkészített epizód után a rajzfilm beállt a saját pályájára - mondta Krizsanics Antoni rendező.
A sorozat nemcsak a magyar közönség, hanem a külföldön élő magyarok körében is nagy népszerűségnek örvend a YouTube videomegosztó portálnak köszönhetően, amelyen keresztül több millión látják havonta.

A sorozat televíziós nézettsége magyarországi viszonylatban vezetőnek számít, 2010-ben és a rákövetkező évben a mozikban is a legnézettebb filmek között volt. Az új részeket mintegy 40 magyar filmszínházban láthatja a közönség.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
vhegy/MTI