2014. július 2., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Sorsok

Berta és Anna életére hirtelen szállt a nagy fekete madár. Apjukat favágáskor gyűrte maga alá a zuhanó fa, még pislákolt benne az élet, amikor kiszabadították alóla, szót próbált formálni az ajka, de csak a lelke sóhajtott ki belőle.


novella, falusi élet, család, családi élet, Székelyföld, gyermekkor, árvaság,
Kovács László Attila "Jobbágykék" c. sorozatát a képre kattintva tekinthetik meg. 
Feleségét, Elzát összeroppantotta a bánat. A vidám, kacagó asszony elnémult. Nesztelenül mozgott a házban, aztán csak gubbasztott a széken, kifejezéstelen tekintettel bámult maga elé, néha motyogott valamit, máskor meg riadtan szűkölt összegörnyedve fejére kulcsolt kezekkel.

A gyógyszerek elkábították ugyan, de fásultsága egyre jobban elhatalmasodott rajta. Már alig evett, egyre fogyott, mint a hold. A maga világában élt, lányait nem ismerte fel.

Berta kétségbeesve próbálta felrázni anyját, visszahozni a valóvilágba, de minden erőfeszítése hiábavaló volt. A szenvedő lélek bolyongott valahol, s nem találta meg a hazavezető utat. Fél év múlva őt is kikísérték a temetőbe. Talán jobb is így meggyötört lelkének, együtt lehetett szeretett férjével ott, a másik világban.

A lányok naponta friss virággal borították szüleik nyughelyét. Az ősz télbe fordult, majd tavaszra vált, ám süvíthetett a szél, hullhatott a hó, ők egyre a temetőt járták. Nehezen birkóztak meg a rájuk szakadt árvasággal. Berta tartotta a lelket húgában, anya-apa lett egy személyben. Nagy teher szakadt gyenge vállára, de elszántan cipelte azt.

Megindult az olvadás, zöldült a kert, a mező, s a nap egyre erősebbé vált. A tavasz friss illata reményt csöpögtetett a szívükbe. Az élet nem állt meg, s a lélek sebei gyógyulgatni kezdtek. A kertben krumplit, kukoricát ültettek, babot, zöldséget vetettek, kismalacot cseréltek terményért, féltve gondozták apjuk nyulait, s az eresz alatt csivitelő fecskék mosolyt csaltak az arcukra. Anna még iskolába járt, Berta már betöltötte a tizennyolcadik évét, sudár lánnyá cseperedett. Úgy tűnt, nem lesz semmi baj, megbirkóznak ketten az élettel.

Kellemes meleg röppent be a nyitott ablakon, a házra hajló almafa virágain zümmögtek a méhek, Röfi elégedett hangja, a majorság kárálása bekúszott a konyhába, galamb burukkolt a fán, s Bertát valamiféle megnyugvás árasztotta el.

Nekilátott az ebédfőzésnek. A zsír már sercegett az érclábasban, beletette az apróra vágott hagymát, s a krumplit kockázta, amikor Bodri láncát rángatva dühödten csaholni kezdett. Berta kinézett az ajtón. Két idegen lépett be a kapun.
- Bodri, te, kiáltott az őrjöngő kutyára, s kezét kötényébe törölve a vendégek elé sietett.
- Jó napot kívánunk, Boga Bertát keressük! - szólt az alacsonyabb, kalapos ember.
- Én vagyok - nyújtotta a kezét, s szíve a torkában dobogott.
- A gyermekvédelemtől jöttünk – hallotta a másik érdes hangját.
- Tessék, tessék - hívta be őket a házba, s gyomra összerándult az izgalomtól.

Jaj, mit akarhatnak, rémüldözött magában. Hellyel kínálta a vendégeket, gyors mozdulattal levetette kötényét, s a kályha szélére húzta a piruló hagymát.

A szikár, sápadt arcú, szigorú tekintetű ember, szó nélkül ült le az asztalhoz, s csatos bőrtáskáját maga elé helyezve papírokat szedegetett ki belőle. Alacsonyabb társa – mintha megérezte volna a lányban pattanó feszültséget – meleg hangon bátorította:
- Nem kell félnie, csak ellenőriznünk kell, hogyan boldogulnak, a kiskorú húga miatt. De jó illata van az ebédjének - mosolygott rá együtt érzően.

Berta ijedtsége enyhült, s jó háziasszonyként már hozta is a finom töpörtőst – a reggel sütötte, még meleg volt –, előkerült a vendégnek járó köményes is. Aztán mindenféle kérdésre válaszolt, amelyet buzgón jegyeztek le az ellenőrök, közben fogyott az illatozó töpörtős is, s egy-egy pohárka pálinka is lecsúszott a torkukon.
- Ezzel megvolnánk - csukta be a füzetét a szigorú ellenőr, és visszapakolta táskájába a papírokat.
- Megnézzük az udvart, a kertet is – folytatta szűkszavúan, és indult is ki a házból.

Szemügyre vették a szépen zöldellő kertet, a veteményest, az udvart, az ólba is bekukkantottak. Berta szorongva követte őket, próbálta kitalálni gondolataikat.
- Nincs itt semmi hiba, ügyesen gazdálkodnak. Csak valami pénzkereset is kellene. Másként a gyámhivatal máshová helyezheti a húgát. Gondolkozzon el ezen - szólalt meg aztán elismerő hangon a szikár férfi. Alacsonyabb, mosolygós társa biztatóan nézett rá, majd vették a táskájukat, és elmentek.

Berta becsukta utánuk a kaput, egész testével rátámaszkodott, szédülés fogta el. "Istenem, ne engedd elvenni tőlem Annát!" - zokogott fel lelkéből a rettenet. Mi tévő legyen, hogyan találna állandó munkát a faluban! Takarítást, vasalást vállalhat, de az nem elég! Bevonszolta magát a házba, tehetetlenül roskadt le a kanapéra, s az asztalra borulva keservesen sírva fakadt.

A déli harangszó térítette magához, s amint felkapta a fejét szeme megakadt a konyha sarkában gubbasztó varrógépen. Az anyjáé volt. A falu megbecsült varrónője volt szegény, annak idején alig győzte a sok rendelést, így lányai is segítettek neki: férceltek, szegtek, méretet vettek. De a sors csapása, a nagy veszteség fájdalma, s a napi gondok elfeledtették a sarokban letakart gépet.

Folytatja anyja munkáját - suhant át hirtelen fejében a gondolat.

Izgatottan vette le róla a terítőt. Alatta még ott volt az édes utolsó munkája: egy fodros, piros pettyes kötény. Gépiesen húzta oda a hokedlit, ellenőrizte a cérnakarikát, majd a tű alá helyezte a kötényt, óvatosan hajtotta meg jobbjával a kereket, lába meg átvette az ütemet. Egyre egyenletesebben kattogott a gép, futott alatta a kötény, s mire ráeszmélt elkészült vele.

Megbabonázva bámulta a ruhadarabot, majd nagy nevetés tört rá, a szorongó félelem boldog kacajban szabadult fel benne. Az ablak melletti ágon pedig féktelen burukkolásba kezdett a fehér galamb.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Illusztráció © Kovács László Attila