2014. június 11., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Kamilla keserve

Kamilla számára lassan fakult ki a világ, az ég mélykékje színehagyottá, a zsendülő levél zöldje s a tavaszi napra kandikáló ibolya sötétlilája emlékké sápadt. Az ablak előtti terebélyes almafa levelei összemosódtak, még a rászálló kismadarakat se tudta megkülönböztetni.


egészség, novella, orvostudomány, szemműtét, homályos látás

Aztán elszürkültek az arcok, s barátait előbb ismerte fel mozdulataik, járásuk szerint, mint arcvonásuk alapján.

Többször tisztogatta vétkesnek hitt szemüvegét, de hiába, az éles színek eltűntek, enyhe köd lebegett előtte. "Elérkezett a szemüvegcsere ideje" - elégelte meg az elhalványult világot Kamilla.

Az orvosi váró falának piszkosfehérsége furcsa szorongással töltötte el. A vizsgálat túl hosszúnak tűnt, a máskor tréfás kedvű doktornő hallgatása se ígért jót. Különös nyugtalansága egyre nőtt. Kiderült, új szemüveg már nem adja vissza a színeket, az éleslátásán csak műtét segíthet. Kamilla hallott már erről, mint könnyű, biztonságos operációról, mégis riadalom futott át rajta. Alkudozni kezdett az orvosnővel, de az nyugtató hangján bátorította, és azzal vigasztalta, hogy utána még a szemüvegétől is megszabadulhat talán.

Értette ő, hogyne értette volna a szavakat, de egész lénye tiltakozott ellene, ólomlábakon hagyta el a rendelőt, s hazafelé az úton csodára várva figyelmesebben nézelődött. De már önmagát se csaphatta be, eltűntek a csillogó színek, minden fakóbbá változott, akár a tűző nyári napsütés utáni virágok.

Az almafa bogyói gyümölccsé gömbölyödtek, az ibolyát sorra váltogatták a fakó kerti virágok, és többször vált ködössé a táj. A sötét tónus uralma rátelepedett Kamilla lelkére is. Egyre komorabbá változott. Vágyott a vidám színekre, a fényre, a tiszta arcokra! Talán épp ez a lelkiállapot késztette a döntő lépésre.

A kórház kapuján belépve félelem motoszkált benne, s a kórterem mályvaszínű selyemfüggönye, a ragyogó tisztaság se tudta enyhíteni a szorongását. Hiába olvasott, tudott majdnem mindent az előtte álló dologról, orvosa nagyszerű munkájáról, remegett, mint a nyárfalevél. Észérvekkel nyugtatgatta magát, mindhiába. Rátelepedett a félelem.

Az éjszakája nyugodt volt a kapott gyógyszerek hatására, de reggel félelme nőttön-nőtt, a szíve versenylóként galoppolt, az idegei pattanásig feszültek. Ám mire felocsúdott, már befertőtlenítették, zöld műanyag védősapka, védőcipő került rá, és ott találta magát az ijesztő orvosi gépek közt. S ekkor valami nagy nyugalom szállt rá, szíve is megszelídült. Békés türelemmel hallgatta az orvos beszédét a műtősökkel, érezte a babráló kezeket, az arcán le-lefolyó hideg folyadékot, érdekes zöld kockák villogtak fényesen meg elmosódottan a szeme előtt. Aztán felültették, kész, vége, visszavezették a kórterembe. Bár szúrt, égett a letakart szeme, nem panaszkodott, végtelen megnyugvással gondolt már mindenre, s jólesően elszenderedett.

Estére a vizsgálóba vitték, és levették róla a kötést. Néhány pillanatra megrettent, meglódult a szíve is, aztán kinyitotta a szemét. A falak fehérebbek, a zöld köpenyek harsány zölddé változtak, minden élesebb lett!

Az orvosnő megelégedett hangjára elszállt a szorító érzése, s valami felszabadító öröm járta át.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.