2014. június 4., szerda

Bayer Zsolt: Leghosszabb századunk

Leghosszabb századunk a kiegyezés után kezdődött. És tele volt reménnyel. Ugyanis a vesztett szabadságharc és a kegyetlen megtorlások utáni reménytelenséggel leszámolva csodát tett a nemzet. A kiegyezés után szárnyaló gazdaság, erős pénz, felépülő világváros, folyamatos gyarapodás és európai egyenrangúság jelezte a magyarság erejét. S ebben az erőben benne volt a nemzetiségek asszimilációja és a magyar zsidóság emancipációja is. 


Bayer Zsolt, első világháború, Trianon, Magyarország, magyarság, nemzeti összetartozás napja

Ennek vetett véget az első világháború. Immár százéves történelmi hazugság az első világháború kitörését a Monarchia és a németek nyakába varrni. A győztesek hazugsága.

A tények: a trónörökös, Ferenc Ferdinánd politikai credója az volt, hogy a szlávságot beemelje a Monarchia államalkotó nemzetei közé, és a dualizmust átalakítsa "trializmussá". E lépéssel pedig hosszú időre – talán máig? – biztosította volna a Monarchia jövőjét. Éppen ezt nem akarta a Nyugat, elsősorban a brit világbirodalom. Ők és a franciák nem akartak egy erős nagyhatalmat Európa közepén. Ezért kerítettek hamar egy Gavrilo Principet, ezért. Hogy ki kelljen törnie a háborúnak.

A háború véget vetett leghosszabb századunk induló reményeinek. A háború végén ott várt miránk az eufemisztikusan proletárdiktatúrának nevezett patkánylázadás és Trianon. A Tanácsköztársaság legiszonyatosabb következménye, hogy a magyar nép lelkében vet véget például a zsidó emancipáció lehetőségének. A nép ugyanis az egészből azt érzékelte leginkább, hogy bőrkabátba bújt zsidó keretlegények érkeznek a faluba, és felkötik a papjukat, bírójukat és módos gazdáikat. A nép pedig úgy általában nem mérlegel, cizellál, a nép átél és megél, és érzelemmel éli meg históriáját. Ott kezdődött az az érzelem, ami a vészkorszak részvétlenségéhez vezetett. Nehogy véletlenül azt gondoljuk, hogy a történelemben nincsenek ok-okozati összefüggések. És bizony Bartha Miklós "Kazárföldön" című művét nem betiltani kellene, hanem kötelezővé tenni, és megbeszélni a középiskolások okos gyülekezeteiben. Hogy vége legyen megátkozott kibeszéletlenségeinknek, amelyekből észrevétlenül szivárog a méreg leghosszabb századunk kezdete óta.

S ott várt ránk a háború végén Trianon. A Nyugat legocsmányabb, legaljasabb műve. A trianoni békediktátumban pedig nem is az a legocsmányabb és legaljasabb, ahogyan minden emberséget és igazságot félretéve elbánt a magyarsággal, hanem az, hogy cinikusan és tudatosan előkészítette a második világégést. Igen, teljesen felesleges Horthy nyakába varrni Magyarország belépését a második világháborúba. Ugyanis Magyarországnak nem volt semmi más lehetősége. De facto sem – s ami sokkal fontosabb: érzelmileg sem.

De a második világháború előtt Magyarország még egyszer csodát tett. Kitörve az első világháború iszonyatos veszteségei, a patkánylázadás sokkja és Trianon elviselhetetlensége okozta reménytelenségből, másodszor is sikerült rendbe tenni az országot. Újabb gazdasági csoda jött, erős pénzzel, fellendüléssel, az egész Európában egyedülálló és csodált klebelsbergi oktatási reformmal, bethleni konszolidációval, vagyis mindazzal, amit a későbbi "győztesek" újfent a bűneink közé soroltak. És igen: leghosszabb századunk második csodáját végigkísérte a revizionizmus gondolata és hite. Szögezzük le hát végre: az lett volna megdöbbentő, szomorú és megmagyarázhatatlan, ha nem kíséri végig.

A második világháború végül véget vetett minden reménynek. S az utána következő diktatúra, majd '56 vérbe fojtása, végül a kádári "konszolidáció" örökké és mozdíthatatlanná tette a hazugságokat. Leghosszabb századunk utolsó harmada elvette a nemzet önbecsülését, és a "kussolj!", a "kaparj kurta" mentalitást adta cserébe.

Így talált bennünket a rendszerváltás, leghosszabb századunk vége. Vagyis csak azt hittük, hogy vége. Mert elmúlt huszonöt évünkben is velünk maradt. De megszabadulhatunk tőle végre. Ha őseink Trianon után csodát tudtak tenni, mi miért ne tehetnénk? Pontosan ez a hit teszi fontossá és értelmezhetővé június 4. emlékezetét. A hit, hogy a huszadik század meghaladható, a hazugságok lebonthatók, a határon túli magyarság helyzete igenis rendezhető, és a nemzet ismét egyként gondolhat önmagára. Hogy a helyére parancsolható végre az ostoba, önsorsrontó hőzöngés és a megátalkodott, undorító önfeladás is. S hogy a "győztesek" és az utódállamok megbocsátják végre nekünk, hogy szétszedték és elvették tőlünk az országunkat. Mi ugyan nem tartunk igényt erre a megbocsátásra, de ha ők képesek lesznek végre túljutni rossz lelkiismeretükön, akkor elkezdődhet végre a határon túli magyarok igazságtétele. Amit úgy hívnak: autonómia.

Ezt ugyanis még a trianoni békediktátum idején ígérték meg. És mi nem felejtünk.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: Magyar Hírlap
Fotó: MTI