2014. május 10., szombat

Zelenka Brigitta: Apám

        Botját a kerti széknek támasztotta,              nem szólt, csak ült derűsen-bölcsen,
        s könnyű sóhajjal törzshelyére ült,                 körülötte nyüzsgött a család,
        kezét a kopott lájbin összefogva                    a kerti élet megszokott zajába
        ránk nézett, s arca felderült,                        örömet szőtt a gyermekkacagás...

Zelenka Brigitta, vers, költészet, erdélyi magyar költészet, család, Apám
napcserzett arcán a féltő szeretet
megértő mosollyal üzent:
várjatok még a kóstolással,
a málna zöld, nincs itt a szüret...

szemével végigsimogatta lágyan
a vén almafa árnyas lombjait,
aztán elnézett messze, tán az Olton túlra,
követte szálló gondolatait,
talán a kisfiút kereste, ki mezítláb
tehenet őrzött a nyári réten,
vagy az ifjút, ki szerelméért
a határt úszta át minden héten,
ki tudja, hol járt ilyenkor...
nem kérdeztem, bár tettem volna!
hogy vigyen magával néha-néha,
bizony megkérhettem volna...

a bennem rekedt ezernyi kérdés
fáj, sajog máig szüntelen,
de nincs felelet, csak a homokóra
pereg, pereg lassan, csendesen...
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Fotó © Bahget Iskander