2014. május 5., hétfő

Köpetben tocsogó rendezvényóriás?

Megjelent a Háromszék napilap 2014. május 7-ei számában.


Visszapörgetve az elmúlt 9 nap képkockáit - ebben segítségünkre van az immár 23. kiadását is maga mögött tudó városünnep majd-minden mozzanatát megörökítő több ezer fotó - elmondhatjuk, hogy hűen tükröződik bennük Sepsiszentgyörgy emblematikus eseményének és a várost lakó embereknek az esszenciája: összetartás és összetartozás, kitartás, nyitott szívek, tolerancia, empátia, szeretet, hit és lelki tisztaság. És még valami...


Szent György Napok, Sepsiszentgyörgy, kultúra, bóvli, Gróf Mikó Imre
Ha csizmám hétmérföldes lenne... Fotó: Sántha Imre Géza
Ott, ahol a tűzijátékok robbanóvarázsának fényéből (is) táplálkozó tiszta lélek térdig áll a szemétben, szemét a levegőben füsttel keringőző húgyszag csípi, a városcentrumon keresztül, a Kultúrkerthez vezető utcák pedig köpettől és ürüléktől tocsognak, valami hibádzik.

Fájó szívvel ugyan, de említést kell tennünk azokról a kevésbé magasztos érzéseket előcsalogató képsorokról is, melyeket úgy, mint a valóságban megtett séták alkalmával, az emlékképek vagy fotóalbumok virtuális lapozgatása közben sem lehet mellőzni, kikerülni vagy nemes egyszerűséggel, struccmódra, nem venni tudomást róluk. Vannak e városban páran, úgy érzem nem is kevesen, akik évről évre idegenebbnek, hűvösebbnek és taszítóbbnak, az eredeti indíttatástól egyre csak eltávolodónak érezik az önmagát - és talán még a szervezőket is - túlnövő rendezvénymamutot.

Nemhogy napjaink imázs-gyakornokai, de még a régmúlt idők pártiskoláiban okult propagandisták is komoly zavarban lennének, ha a városközpontban szerdától vasárnapig zajló, bomlasztó hatású, népbutító, demoralizáló, primitív és szubhumán hacacáré fényezését kapnák feladatul. Tudásuk, több évtizedes tapasztalatarzenáljuk legjavára volna szükség a terepen észlelt durva valóság elferdítéséhez, a szervezőket igazolandó tudatmódosító gyakorlatuk sikerességéhez.

Mivel magyarázható, hogy a város, ahol az imázs, az integrált fejlesztés és a vonzó városkép kialakítása kiemelt fontosságot kap, így várja a találkozások ünnepére elszármazott szülötteit, testvérvárosok küldötteit, előadó- és képzőművészeket, vendégeket, meghívottakat? Milyen üzenetet közvetít Sepsiszentgyörgy azoknak, akik ma már csak igen ritkán jönnek haza, azoknak, akiknek az életben egyszer adatik meg, hogy hozzánk látogassanak? Milyen első benyomással hagyják el Szentgyörgyöt a Rednex-ek, C.C. Catch-ek és Boney M.-ek? Ők nem látják tradícióápoló kézműveseink székely- és magyarságunkról ódákat zengő értékparádéját, nem láthatják gyermekeink szoknyaperdítését és csizmacsattogtatását, nem hallhatják fiataljaink tulipánládás danolását, népzenéink időtálló varázshangjait.

Hiába a választékos, sokak igényeit szolgálni igyekvő programajánlat, ha a színvonalas produkciókat végeláthatatlan bóvliáradat öleli körül és hamisítatlan balkán-hangulat lengi be. Mindhiába ad otthont a Kultúrkertnek a Székely Nemzeti Múzeum pompás udvara, egy városnak - tetszik, nem tetszik - a központja "birtokolja" a fókuszt, és hiába magyarázzuk a messzi földről hazatértnek, az egyslágeres, egyszeri sztárvendégnek, hogy amit lát, az nem az aminek látszik, rólunk, a város lakóiról, értékrendszerünk ficamairól árulkodik a középpontba helyezett gyomorforgató giccsparádé, a vizezett sörbe fojtott csórékolbász-banzáj, városunk híres szülötteinek, az urbe alapjait lerakó és hírnevét öregbítő elődöknek hígított mustárral történő arcul köpése.

Kós Károly, kinek nevéhez fűződik - többek között - a város egyik ékessége, a Székely Nemzeti Múzeumnak otthont adó épületcsoport, a Képtár frontjára feszített molinóról figyelhette eme ízléstelenséget, balján a kanonizált, piedesztálra emelt Györggyel, és a rettenettől elrettent egyfejűvel. Gyárfás Jenő, Gróf Mikó Imre és Csutak Vilmos már nem voltak ennyire szerencsések: egészalakos szobraik embermagasságból vehettek tudomást az orruk előtt naphosszat parádézó mai ember kicsinyességéről. Gödri Ferencnek pedig, a neve által halhatatlanná tett, díszbarackfátlanított utcában "megszálló" és fiziológiai szükségleteit végző, hegyen túli "kézműveshorda" már csak a kegyelemdöfés volt.

A több-színpados, többnapos fesztivállá duzzadt egykoron szerény és meghitt városünnep ímhol színvonalas, lélekemelő, másutt nívón aluli művészi kínálata még úgy sem tudná kárpótolni mindezt, ha a 3+2 lakodalmas rockja helyett maga Shakespeare adná elő szonettjeit egy felmuskátlizott villanyoszlopról alácsüngve, vagy a villámkezű Havasi Balázs zongorafutamai helyett Bach szimfóniái szolgáltatnák a zenei aláfestést a rendezvényt záró tűzijátékhoz.

A több ezer munkaórát maguk után tudó szervezők és önkéntesek, a támogatók, a városlakók, Sepsiszentgyörgy ennél többet érdemel. Ne hagyjunk alább az igényeinkből, vegyük észre és lépjük át az "erre vevő a nép" csapdáját, legyünk már intelligensebbek annál, hogy évről évre asszisztáljunk ahhoz, hogy városunk központját egyéni- és csoportérdekeinkre valamint értékeinkre fittyet hányó, potyázó portyázók ejtik rabul.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszett a cikk és tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Szerző: Kerekes Gyula
Fotó: Sántha Imre Géza (Forrás: Facebook)