2014. április 27., vasárnap

Kitaláció Gabriel García Márquez búcsúlevele

2000-ben látott napvilágot, és csak idő kérdése volt, hogy 14 évvel később, a 87 éves kolumbiai író április 17-én bekövetkezett halála után mikor kerül ismét "terítékre".


Gabriel García Márquez, búcsúlevél, irodalom, kultúra, Száz év magány, La marioneta

A levél, amiben állítólag a Nobel-díjas író elbúcsúzik a földi élettől közönséges hamisítvány, az eredeti szöveg magyarítása pedig még ennél is nagyobb csalás.

Az eredetileg versformában íródott szöveg a La Republica című perui lapban jelent meg "La marioneta" (A bábu) címmel 2000 május 29-én, amikor nyirokrákkal kezelték García Márquezt. Ezután számos újság átvette a verset, a mexikói La Cronica például "Gabriel García Márquez az élethez dalol" szalagcímmel jelent meg másnap.

Az esetről a Wikipédia is említést tesz:
2000-ben, meglehetős szenzációhajhász módon az író közelgő haláláról tájékoztatta az olvasóközönséget a La República nevű perui napilap. Másnap több újság is leközölte García Márquez állítólagos búcsúversét, a La Marionetát, azonban az író tagadta, hogy ő lenne az írás szerzője, amit egyébként egy mexikói hasbeszélő munkájának tulajdonítanak.
Nos, a verset számos rádióműsorban is beolvasták, és az interneten, az akkoriban divatos továbbított e-mailekben, de blogokon is terjedni kezdett. A pletykához hasonlóan a szöveg egyre terjedelmesebb lett, minden fordító vagy továbbító a saját szájíze szerint alakítgatta, mígnem a versből szép lassan levél lett; lelkes irodalombarátok egész hada fordította angolra, majd más nyelvekre, csekély öt éves késéssel pedig megjelent a magyar változat is. Mindezt annak ellenére, hogy az első megjelenés után szinte azonnal kiderült, hogy a verset egy Johnny Welch nevű mexikói hasbeszélő írta Don Mofles nevű bábujához, csakhogy az újság szerkesztésekor véletlenül kicserélték a nevet Marquezére. Welch később egy rádióinterjúban elmondta, hogy ő ugyan nem nagy író, de azért csalódott amiatt, hogy írt valamit, amiért nem kap elismerést.

A mellébeszélő hasbeszélő aztán magától, a mágikus realizmus nagymesterétől kapott "elismerést", Gabriel García Márquez 2000. decemberében így nyilatkozott az Associated Press-nek:
Az egyetlen dolog, ami miatt aggódom, hogy azzal a szégyennel kell meghalnom, hogy az emberek azt hiszik, én írtam ezt az ízléstelenséget. Nemrég olvastam, és meglepett, hogy a legtöbb olvasóm elhitte, hogy én írtam.
Külön pikantériája a dolognak, hogy a magyar változat meglehetősen eltér az eredetitől, ugyanis amellett, hogy a "fordító" kihagyott egy szakaszt, hozzá is írt a szöveghez:
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábú vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodpercnyi fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.

Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak testemet, de lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedés! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.

Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek. Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.

Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell felállni.

Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek. Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.

Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van velünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.

Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.  
Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszett a cikk és tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.