2014. április 8., kedd

Keményen bírálja Orbánt a Financial Times és a Telegraph

Keményen bírálja Orbán Viktort a Financial Times brit nemzetközi, gazdasággal és pénzüggyel foglalkozó napilap "Beyondbrics" című blogja, mely szerint Magyarországon folyatódik az "orbanomics", és a következő ciklus sem lesz nyugodtabb az előzőnél.


Európai Unió, Orbán Viktor, Orbán-kormány, Magyarország, gazdaság, politika, Financial Times, Telegraph,

Egy másik brit lap, a Telegraph is sötétnek látja a helyzetet Magyarországon, mely ország, a szerző szerint "már nem egy teljes mértékben működőképes demokrácia".

A Beyondbrics blogbejegyzése már a  címben még több orbanomicsot ígér, a posztban megszólaltatott szakértők sem kímélik Magyarország pörgő (go-go), gyorstüzelő (rapid-fire) miniszterelnökét, aki mohón vágyik az újabb kétharmados parlamenti többségre.

A posztban megszólal Mujtaba Rahman, az Euroasia Group igazgatója, aki nem számít a kormányzati stílus és a Fidesz politikájának változására, és arra sem, hogy Orbán harmadik ciklusa nyugodtabb időszak lesz a külföldi, illetve hazai vállalatok vezetőinek.

Nem erről álmodnak a külföldi vezérek

Az Eurasia Group igazgatója úgy véli, ha a Fidesz nem is éri el a kétharmados többséget (ami jelenleg csak néhány szavazaton múlik), nem valószínű, hogy ez nagy különbség lesz az eddigiekhez képest, ugyanis Orbán akár egyedi megállapodásokat is köthet az ellenzékkel.

Rahman szerint emellett a Jobbik 2010-esnél jobb eredménye nyomás alatt fogja tartani Orbánt, hogy továbbra is a nemzeti radikálisoknak fontos témákra fókuszáljon, mint a multi- és bankellenesség, és hogy konfliktusokat vállaljon az EU-val.

Ez nem éppen az a forgatókönyv, amiről egy külföldi vezérigazgató álmodik, amikor megbízást vállal egy uniós országban – írja a blog. Orbán szerint azonban ezt nem így kellene megközelíteni. Hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarország csak egy olyan ország, ahol határozottan vetik fel a problémákat és bizonyos – Európában szokatlan – gazdaságpolitikai ügyeket határozottan képviselnek.

A szavaknál több kell

A miniszterelnök szerint Magyarországnak más országokhoz képest nem volt több konfliktusa az EU-val, ami tükröződik az országgal szemben indított kötelezettségszegési eljárások számában. Ezen felül Magyarország gazdasági élénkülése Orbán szerint nem átmeneti, és Magyarország ezt követően a régió éllovasa lesz – összegzi a miniszterelnök érveit a Beyondbrics, és hozzáteszi, hogy ha ez így lesz, ezt különadókkal sújtott bankszektorral kell elérnie, a bankadó ugyanis marad, amit Orbán szerint az igazságos tehermegosztás igazol.

A miniszterelnök örömét fejezte ki, hogy a bankadó beépült a bankok működésébe és újra profitot termelnek. A Financial Times szerzője azonban hozzáteszi, hogy néhány bank igen, az olyanok viszont, mint az MKB Bank mélyen a vörös tartományban vannak. Ahhoz, hogy a régió éllovasa legyen, Orbánnak a szavaknál többet kell produkálnia, hogy meggyőzze a kétkedőket – írja a szerző.

Magyarország lemaradt

William Jackson, a Capital Economics elemzője szerint rövid távon a gazdasági élénkülés valószínűleg erősödik, azonban a közelmúlt fellendülése nagyrészt Németország fellendülésének köszönhető, ugyanis ez Magyarország fő exportpiaca. Az élénkülés folytatódhat, de Jackson szerint az a baj, hogy Magyarország nem kezelt néhány fontos problémát.

A szakértő szerint az elmúlt négy évben mély strukturális problémák épültek ki a gazdaságban. Az előző Orbán-kormány idején a gazdaságpolitika hírhedten kiszámíthatatlan volt, amit háborús retorika, váratlan adók és a devizahiteles mentőövek miatt elszenvedett banki veszteségek jellemeztek. Ugyanakkor az intézmények minősége megkérdőjeleződött, és a Fidesz megütközött az EU-val a bíróságok, valamint a központi bank függetlenségének megsértése miatt.

Jackson kitér arra is, hogy az üzleti környezet romlása tükröződik a beruházások csökkenésében. Eközben a jövedelmek növekedése elmaradt a Közép-Európai versenytársakhoz képest: a magyar egy főre eső GDP 2005-ben a harmadik volt a 11 közép-európai EU-tag mezőnyében, elmaradva Csehországtól és Szlovéniától. Múlt évben viszont már hátulról voltunk a harmadikak ezzel a mutatóval, és csak Romániát és Bulgáriát előztük meg. Hozzá kell tenni, hogy a lecsúszás már a Fidesz 2010-es kormányalakítása előtt is tartott, akkor a hatodik helyen állt az ország a GDP/fő tekintetében. Azonban a folyamat egyre rosszabb lett az elmúlt négy évben, és az életszínvonalban Lettország, Litvánia és Lengyelország mögé került Magyarország.

Ez nem valószínű, hogy megjelenik a kormánypárti médiában Magyarországon, még a választások után sem – jegyzi meg a Financial Times blogja.
KAPCSOLÓDÓ:

A Telegraphban megjelent cikk szerint a Fidesz szorítása nem enyhül a kormányzati gépezeten: a kormánypárt zaklatta a médiát, tisztogatott a bírói hatalomban, és a fizetett politikai hirdetések korlátozásával befogta az ellenzék száját, miközben elárasztotta a médiát a saját üzeneteivel.

A cikk felidézi, hogy Magyarország fél millió határon túl élő magyarnak adott útlevelet, és ha törvényileg nem is, de politikailag vitatta a határokat. "Pont, mint a Krím félszigeten egészen a múlt hónapig" – írja a szerző, Ambrose Evans-Pritchard.

Ha voltak is illúziók húsz évvel ezelőtt Magyarországgal kapcsolatban, Orbán Viktor Fideszének a kétharmados győzelmével ezek szertefoszlottak.

Magyarországnak egy ázsiai típusú kistigrisnek kellene lennie, a magyar gazdaság azonban olyan nehezen növekszik, hogy az ilyen gyenge teljesítmény csak akkor fordulhat elő, ha a gazdaságpolitika szerkezete elhibázott.

A szerzőt figyelmeztették ugyan, hogy ne legyen túl kemény Orbán Viktorral, mert az előző kormány ellopott mindent, amit csak tudott, és az egész rendszer rohadt – írja a szerző, de hozzáteszi, hogy ennek ellenére sötét a kép, és Magyarország már nem egy teljes mértékben működőképes demokrácia. A kérdés az, hogy a többi ország akar-e egy olyan Európai Uniónak a tagja lenni, amelyben most már autoriter rezsimek is vannak.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszett a cikk és tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Forrás: HVG, origo