2014. március 1., szombat

Mészely Adél: Picurkan farsangi ígérete

Vakítóan fehér hóbundáját fázósan húzta magára az erdő. A nap ugyan egyre sűrűbben kandikált be a zúzmarás ágak közé, de nem időzött sokáig. Mintha csak ellenőrző körúton járt volna megnézni, maradt-e még élet az erdőben annyi hideg nap után.


farsang, mese, állatvilág, természet, évszakok, tél, irodalom, Picurkan farsangi ígérete, Mészely Adél

Az erdő csendesnek tűnt, Mackó úr is csak egyet jót szippantott a metszően hideg levegőből, s már sirült is vissza barlangjába. Az időjósok szerint az árnyékától ijedt meg, de az is lehet, hogy csak a hó riasztotta vissza.

Vadkan apó a jól ismert csapáson csörtetett az unokái kunyhója felé.
- Messze van még a tavasz, nem érzem az illatát - gondolkodott hangosan apó. Abban a pillanatban valami érdekes, édeskés illat csapta meg érzékeny orrát. Hm … Kellemesnek kellemes, de mégsem a tavasz illata.

Ha az utat nem ismeri, akkor nyugodtan rábízhatta volna magát az orrára, mert a finom illat éppen úti célja, az unokák kunyhója felé vezette.

A sivalkodó vadmalacok örömmel táncolták körbe a nagyapjukat.

- Jó, hogy jöttél apóka, mert ma farsangi vacsoránk lesz - visongtak egymás szavába a csíkos csöppségek.
- Éreztem már messziről a jó illatot - ereszkedett az asztal mellé apó.

Emse mama büszkén tálalta fel az új ételkülönlegességet: a répaszeletekbe göngyölt fahéjas sütőtököt.
- "Farsangoljunk hat hetet, míg elűzzük a telet!" – kurjantották a malacok, s már neki is estek a kásásra sült csemegének.
- "Finom, meleg sütőtök, hoz majd kedves szülőtök!" – tréfálkozott vadkan apó is.

Emse mama értett is a szóból, mert indult egy újabb adagért. Egyedül Picurkan, a legcingárabb kismalac, húzogatta orrocskáját.
- Én nem szeretem a sütőtököt - jelentette ki szemrebbenés nélkül.
- Egyél akkor makkot- tanácsolta az anyja.
- Unom már a makkot is - sivította Picurkan.
- Meg is látszik az rajtad, úgy nézel ki, mintha ma születtél volna – korholta idősebb bátyja.
- Egyél már valamit te is! Ne rontsd el ezt a jó farsangi hangulatot - biztatták Picurkant a testvérek.
- Én szarvasgombát kívánok – toporzékolt a kis vékonydongájú. Erre aztán nagy sivalkodás támadt.
- Nem kérsz inkább tejeskukoricát? Vagy talán farsangi friss csalánra áhítozol – röpködtek feléje a gúnyos kérdések. A fülsiketítő lármának kanapó mély röffentése vetett véget.
- Ha Picurkan szarvasgombát kíván, hát túrjon magának! De azt elárulom, hogy az nem lesz könnyű feladat, mert a hóréteg vastag, a föld pedig fagyos…

Az utolsó szavakat a kis vadmalac már nem is hallhatta, mert sértődötten oldalgott ki a konyhából, ki a sötét, hideg éjszakába.

Nehezen haladt a gombászó hely felé, mert az északi szél a szemébe söpörte a havat. Legszívesebben visszafordult volna a fahéjillatú meleg konyhába, de legyőzte pillanatnyi határozatlanságát. Makacs elszántsággal tört utat a hol süppedő, hol jégpáncéllá keményedett hóban. Eszébe jutott az első hó, amiről még azt gondolta, hogy fagyi, és nyalogatni kezdte. Ha nem is lehetett megenni, de jókat lehetett hempergőzni benne!

Kövér könnycsepp gördült alá keskenyre húzott szeméből, ami gyöngyszemmé fagyva koppant a jeges havon. A nagy tölgy felé tartott, mely úgy magasodott a tisztás fölé, mint egy zúzmarás szakállú szellem. Elkeseredetten kezdte túrni a havat, de nem talált alatta mást, csak újabb hó- és jégréteget. Hirtelen apóra gondolt, aki most segíthetne hatalmas agyarával áttörni a kemény jeget. Sovány kis testét átjárta a hideg, orrocskáját felsebezte egy éles jégdarab. Már nem érzett semmit, semmit, csak szomorúságot, hogy talán nem érheti meg a tavaszt, melyre nagyon, de nagyon várt. Elnehezedett szemei lecsukódtak…

Picurkan, apó boldog röffentésére tért magához. Álmélkodva nézett körül a reggeli verőfényben. A táj ismerősnek tűnt, csak azt nem értette, hogy miért van rajta a kockás, meleg micsoda. Aztán apó felvilágosította, hogy mi is történt.

- Az erdész kisfia talált rád most, reggeltájt. Becsavart gyapjúsálába és meleg teával próbált élesztgetni. Éppen közeledtem és hallottam, amint oktatja az erdész a fiát: "Ez nem sün, azok téli álmot alszanak. Ez egy kis vadmalac, csak egy kicsit éhenkórász." Aztán itt hagytak hirtelen, mert az ágak ropogásából arra következtethettek, hogy a családod keres…

Picurkan szégyenlősen húzta össze magát. Kérlelni kezdte apót:

- Erről a sündologról, kérlek, ne tegyél otthon említést. Ígérem, hogy ezután mindig megeszem a mama főztjét.
- Ha megtartod ígéretedet, akkor én sem árulom el, hogy sünnek véltek – kacsintott kan apó unokájára. De most már szedjük a lábunkat, mert a család eddig tűvé tette érted az egész erdőt.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Amennyiben tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.