2017. május 10., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Molnár úr

Molnár úrnak kackiás, ferencjóskás bajusza volt az akkori divat szerint. 


novella, falusi élet, emlékezés, családi élet, család,

Csontos, férfias arcából okos búzakék szemek villogtak, alacsony termetét délceggé varázsolta a soha el nem maradó sétapálcája.

Nemvolt Jóska vagy Józsi ő, hanem Molnár úr. Nem, nem a vagyona miatt. Úgy tudott beszélni, olyan finoman járt–kelt, hogy nem lehetett csak úgy „lejóskázni”. Amúgy is tanult ember volt, tudott írni, olvasni. Ez abban az időben nagy dolognak számított!

Cipész volt. Nem, nem afféle foltozó suszter! Arra ott volt Gyuri bá' a falu végén. Molnár úr csak új lábbelit készített. Nagy tisztesség volt annak, aki az ő csizmáját, cipőjét viselhette. Két segéddel dolgozott: ő méretet vett, rajzolt, szabott, a segédek meg varrtak, talpaltak.

Miután kiadta a munkát, Molnár úr megpihent. Egy csésze frissen őrölt babkávét ivott kevés tejjel, és belemerült a napilapokba. Előbb a vezércikket olvasta el. Hol helyeslően hümmögött, hol morgolódott, néha az asztalt is csapkodta mérgében, úgy vitázott az újsággal. Egészen belevörösödött a véleményezésbe, sőt még földhöz is vágta a lapot, ha túlságosan belemelegedett. Segédei eleinte megszeppenve húzták össze magukat, aztán somolyogtak, végül annyira megszokták, hogy talán hiányolták volna, ha elmarad az újságolvasás!

Okos dolgokat mondogatott Molnár úr, azt nem vonták kétségbe. Nagy politikus volt. Épp ezért nem egyszer töltötte a hivatalos választások idejét a helyi börtönben. Nem volt tanácsos oda engedni őkelmét a szavazások színhelyére. András, a csendőr, ilyen napon bekísérte a fogdába valamilyen ürüggyel. Ő is, András is, tudta az igazi okot. Kényelmes volt odabenn, még napilapok is hevertek az asztalon. Molnár úr pedig olvashatott, és vitatkozhatott szíve szerint az újságokkal.

Nem éhezett. Dehogy. Felesége gondosan becsomagolta a füles kosárba az ebédjét s a feketéjét, Marika, a kislánya pedig bevitte neki. Ez természetes dolog volt, senkinek nem volt ellene kifogása. Este aztán hazaballagott, s otthon a döntések eredményétől függően hümmögött vagy mormogott, majd ellenőrizte a kiadott munkát. Ha nem tetszett a fércmű, nem ordítozott, csak újra csináltatta az elrontott darabot.

A munka és az olvasás mellett a méhészkedés kötötte le minden idejét. Olyan mézet, mint ő, senki se pergetett a környéken. Vitték is, mint a cukrot. Több család méhe volt. Megbecsülte őket, a kaptárok fölé tetőt építtetett, már–már egész házikó volt az. Gondosan etette, itatta, rendezgette méheit. Ilyenkor arcát, fejét védőháló takarta, s a méhek elbódítására szolgáló füstölő is mindig a keze ügyében volt. Mégis megesett, hogy egy–egy rakoncátlan méh megcsípte a kezét. Ilyenkor meg is kapták a fenyegetést:
— Hadd el, hadd, oda adlak Pistának!

Pista a veje volt, akinek egyszer ajándékba adott néhány család méhet, de a vő nem igen értett a méhészethez, a földet művelte világ életében. Így történhetett meg, hogy a mézet kiszedte ugyan, de a méheknek nem hagyott semennyit, cukorral se pótolta, s így elpusztultak szegények mind egy szálig. Hogy ezt tudták volna Molnár úr méhei? Ki tudja. De a fenyegetés hatott rájuk.

Egy éjszaka félrevert harangok zúgása verte fel a falu csendjét. „Tűz van, tűz van!” — hallatszott mindenfelől, s vödrökkel futottak a lángok felé az emberek tűzet oltani. Molnár úr méhese óriási lángokban égett! Recsegett, ropogott minden! A vörös lángnyelvek égig emelkedve lobogtak. Hiába locsolta a falu vödrökkel, hiába a helyi tűzoltók kézi pompás gépükkel. Semmit se tehettek a méhekért. Már csak a szomszédos épületeket locsolták, nehogy azok is lángra kapjanak.

Molnár úr kétségbeesve toporgott, kék szemeiben könny csillogott. Ott felejtette a füstölőt! Ettől gyulladt ki a méh-háza.

Végül legyőzték a tüzet, s az emberek hazamentek. Sötétség és csend telepedett a falura. Csak a méhes helyéről szállingózott még a füst. A hajnal már csak az égő élet üszkös maradványait találta, s egy magába roskadt, motyogó kis öregembert. Jóska bácsit.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Illusztráció: Tómó Margaréta