2016. december 14., szerda

Kádár Sára Hajnalka: A fehér alagút

Tél volt, hideg. Szüntelenül kavargott a hó, előbb a lépcsőig majd a küszöbig nőtt, egyre csak nőtt.


hólepte lakóház,

A viharos szél belekapott a porka hóba, s repítette is tovább nagy torlaszokat dobálva szanaszét. Az ólnak már csak a hósapkás teteje látszott, a körtefa ágai roskadoztak a súly alatt, s magasra tornyozta a kerítést.

Mi, gyerekek, örvendtünk neki. A szobában duruzsolt a tűz, kellemes meleg lebegett. A sütőben sárgára pirult a tökmag.

Anyám az asztal közepére tette a tepsit gondosan egy lapítóra. Ilyenkor mindenki a maga kedvére töltötte az estét tökmagozás közben. Imre és Jani sakkozott, Gyuri elmerülten rajzolta édesanyánkat, amint a kályha mellé húzódva olvasott, én pedig a tündérek világába merültem el. Édesapám valamelyikünk cipőjét javítgatta, s közben tömte a kályhát. Olykor kinézett az ablakon, s homlokán mélyülni látszott az idő keréknyoma. Az est belopta magát a fejünkbe, s egyre laposabbakat pislogtunk.

— Lefekvés, egy-kettőre! — tette le anyám a könyvet a kezéből.

Nem is tiltakoztunk ellene, a havazás izgalma s a fáradtság megtette a magáét. Hamar elaludtunk, csak a szél süvített odakinn.

Reggel, mikor kinyitotta apám az ajtót, csak úgy omlott a házba a sok hó. Anyám tett még ránk takarót, téli kabátot, nehogy megfázzunk, majd gyors mozdulatokkal meggyújtotta a tüzet. Apám pedig serényen lapátolta ki a havat. A kályhában erőre kapott a láng, s melege lassan szétterjedt a szobában. Olvadozni kezdett a jégvirág az ablakon. Erre már ugrottunk is ki az ágyból, kapkodva öltöztünk fel, s rohantunk az udvarra. Örömünk azonban rögtön kettőbe tört. Méteres falként meredt ránk a hó! Édesapám már javában lapátolt.

— Gyertek fiúk, segítsetek!

Nem kellett biztatnia őket. Kinek hólapát, kinek szemétlapát jutott, Janinak csak egy deszkadarab. Versenyezve ásták ki az utat az ólig.

A szél már messze járhatott, hó se hullott, s a kék égen hidegen szikrázott a nap. Ott lábatlankodtam mellettük, amíg édesapám rám nem szólt:

— Menj be gyorsan a házba, Bogárka, mert megvesz az isten hidege!

Szaladtam is be gyorsan, a fagy nagyon harapdálta már az orromat. De a szemem az ablakon volt. Vágyódtam ki a szép téli világba.

Anyám arcán gond ült. Nem beszélt, tett-vett a házban, a bab főtt a fazékban. Mire elkészült a nagy hóban az alagút, testvéreim és apám keze is vörös lett, kicsípte a hideg.

Nagy örömünkre szünetelt a tanítás a nagy havazás miatt. Az éjszakai fagyok megkeményítették a felhányt rakást, s előkerült a szánkó. Még apám készítette pár éve. Kicsi volt, így párba osztottuk egymást, és sorra csúsztunk le az alagút oldalán. De előbb jól bebugyoláltak minket. Apám nagy gonddal tekerte a lábunkra a kapcát, anyám pedig papírral bélelte ki a vékony cipőnket. Így se tartott sokat, hamar átázott a cipő, vizes lett rajtunk a ruha. De a meleg szobában kályha fölé tartottuk meggémberedett kezünk, s a cipők is száradtak a lenyitott sütő ajtaján. Amint lehetett rohantunk ki a szabadba, mint tavasszal a szilaj kis csikók.

Jól éltünk. Volt krumpli, tej, tojás, bab, a padláson füstölőn disznóhús. Édesanyám finom kenyeret tudott sütni. Igaz, apám dagasztotta, mert a nagy teknő tésztát nem bírta kigyúrni anyám. Kora hajnalban — még szürkületben — készültek a sütésre. Mire felkeltünk, már a kemencében illatozott a kenyér, s megsült a madárlátta cipó is. Még szemük is volt, búzaszemekből varázsolta oda anyám.

Alagutunk egyre roskadt, a hó lassan kiolvadt alóla. Egyik nap nagy dobszóra szaladtunk a kapu elé. A falu Gyuri bá'-ja jött a hirdetéssel.

Tram-ta-tam, tram-ta-tam!

— Közhírré tétetik! Holnaptól megnyílik az iskola! Minden gyermek vigyen magával tűzrevalót!

Tram-ta-tam! S azzal tovább ballagott.

Lógó orral mentünk be a házba. Ez ellen nem volt kifogás. A tanulásban nem ismerték a tréfát szüleim. Este anyám tüzes vasalóval szárítgatta a ruháink, apám pedig tiszta papírral bélelte ki a cipőnket, a kapcák a kályha szélén száradtak. Előkerültek a füzetek, a tankönyvek. Pirult a tökmag is a sütőben.

— Ne búsulj már, kitart a fa márciusig, s a hideg is engedett — mondta halkan apám anyámnak — és megszorította a kezét.

Most kezdtem sejteni, hogy a nagy havazás idején miért volt gondterhelt anyám, s miért mélyült el apám homlokán a barázda.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Illusztráció: Robert Ghement/EPA/MTI