2017. május 17., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Róza mama emlékezik

Róza mama a tornácon üldögélt. Hátát régi, kopott hárászkendője melengette. Elkélt már az a késő őszi délután. Hiába erősködött a nap, bágyadt sugarai nem tudták felmelegíteni törődött testét.


1940, család, Erdély, honvéd bevonulás, Magyarország, magyarság, novella, Székelyföld, második bécsi döntés,
Illusztráció: Székedi Ágota Anna/Facebook/Székelyföld
Az udvarra színes avarszőnyeg terült, a gyümölcsfákon pedig már alig kapaszkodott egy-egy falevél. A léckerítésen átsejlett a barnára aszott törökbúzás, s a csomókba rakott takarmányrépa. 

Ilyen volt akkor is, 1940-ben — suhant át az emlékezés Róza mama ráncos kis arcán. Istenem, de szép volt! — szakadt sóhaj lelkében. Nyugtalanul, kis csoportokban gyűlve súgtak–búgtak az emberek. Készülődött a történelem. A faluban két rádió volt, az egyik az övék. Oda jártak a rokonok, szomszédok, s hallgatták a híreket titokban, rettegve, reménykedve.

Egyik délután a magyar rádióban bejelentették a második bécsi döntést Észak–Erdély sorsáról. Lélegzetüket visszafojtva figyeltek. Jaj, a mi falunk visszakerül-e? Végre elhangzott a falu neve! Egy pillanatig megállt az idő. Aztán harsány örömmel tört ki a visszafojtott indulat.

A jó hír gyorsan bejárta a falut, s szempillantás alatt örömmámorban úsztak a lelkek. Előkerültek a padlásokon, csűrökben rejtegetett zászlók, a komódokból az ünneplőruhák. Lázasan készülődtek. Várták a bevonuló honvédeket. A tanító verseket, dalokat próbáltatott, s virágba borult diadalkaput építettek a községháza elé.

Amint megpillantotta a közeledő díszmenetet Sepsiszentgyörgy felől, Gyuri bá' éktelen dobszóval tudatta a falut. Az emberek sorfalat álltak virágokkal, ünneplőbe öltözve. Elől délceg honvédek táncoltatták lovaikat, utánuk nyitott kocsikon a tisztikar érkezett. Virágszőnyegen haladtak örömtől zokogó emberek között. Csókolták, ölelték egymást honvédek és falusiak, mint a testvérek. Az ünnepi műsoron együtt szállt a daluk: Erdély szent bércére zúgva száll, visszaszáll, a magyar turulmadár…

A határvonalat a falu végén húzták meg. Fertály órányira volt tőlük a szomszéd falu, Aldoboly. A rokonság nagy része ott rekedt, a másik országban. S földjeik is átnyúltak oda. De ki gondolt arra akkor? Róza mama lehunyta a szemét. Pihentette őket, talán bóbiskolt is.
— Mama, nem fázik? — riadt fel a fia hangjára.
— Nem, fiam, nem fázom — de összébb húzta magán a hárászkendőt.
— Ne, hogy kacag ez a szőlőgerezd — mondta Imre fia, s anyja kezébe adta a szőlőt.

Ilyenkor szokott uzsonnázni, tejeskávét vagy szőlőt. Méz-sárgán illatozott a Csaba gyöngye a tornácon tömött gerezdekben. Még Janival, az urával ültették, de már magára hagyta ő is egy ideje. Még jó, hogy odalát a dombra, ahol nyugszik. Szemelgetni kezdte a szőlőt.

Tekintete a kukoricásra tévedt. Éppen ilyen volt. Mennyi ideje is? Már 73 éve? Jöttek a dolgos hétköznapok. A hivatalokban még nagy volt a zűr-zavar. De a határon átnyúló földeken be kellett gyűjteniük a terményt. Azt lehetett. A falusiak átjártak dolgozni. Volt, aki a Malomdomb alatti földeken settenkedett át a sajátjára, hogy ne kelljen akkorát kerülnie az úton. Kockázatos volt, de az idő nem várt. A termést már csak a határon lehetett át szállítani. Ott szuronnyal beledöftek a rakomány közé az őrök, és megnézték az átlépőt. Az emberek meggypálinkával , szalonnával, friss házi kenyérrel kínálták őket. Hadd melegedjék köztük a kapcsolat.

S akkor jött a levél — emlékszik Róza mama, s könny csillan a szemében. A tanítói kinevezése volt! Innen Háromszékről a távolabbi Kalotaszegre. De ő lesz az új magyar tanítónő ott. De boldog is volt! Vinnie kellett a szüleiről szóló igazolásokat, s a lelkipásztor ajánlását is. Igen ám, de az anyja a szomszédos faluban született, s az éppen akkor a másik országhoz került! Hogyan hozza el onnan? Csak a mezőkre lehetett még átmenni, a faluba már engedély kellett. S a fejetlenségben sok időbe került volna arra várni. Mi legyen, állt beléjük a döbbenet! Aztán a megoldás is hamar jött.

Anyja répát szedni ment a határon túli mezőre, s Imre bátyja is éppen ott dolgozott a szomszéd faluból. Nem volt ebben semmi különös. Közös volt a föld, csak ők tartoztak más országhoz. Hányták csomóba a takarmányrépát, közben megbeszélték Róza dolgát is.
— Beszélek a pappal este. Ő majd megmondja, mit tegyünk — mormogta a bátyja.

Másnap folytatták a munkát. Imre bácsi is jött, buzgón szedte a répát.
— Azt üzeni a pap, hogy jöjjön ide Róza répaszedőnek öltözve. Átmegyünk ketten a faluba. Személyesen kell alá írnia a papírokat.

Róza mama tekintete a távolba révedt. Nagyon félt a Malomdomb alatti kukoricásban! Anyja egyik ruhája, kendője volt rajta, úgy remegett előre le letörve néhány ott felejtett csövet. Fél szemmel a dombot leste, az őröket. Anyja mögötte serénykedett. Végre odaértek Imre bácsi közelébe. Aztán már együtt dobálták csomókba a répát a kertek aljáig. Ott pedig Róza átlépett a kerten Imre bácsi után. A tiszteletes úr már várta őket. Kedvesen átadta a szükséges iratokat. Neki majd kiugrott a szíve a helyéből!

Visszalopóztak a mezőre, anyja vigyázta jöttüket. Az izgalomtól annyira remegett Róza, hogy le kellett ülnie a földre. Aztán még dolgoztak egy ideig, nehogy gyanút keltsenek. Alig bújt a nap a domb mögé, indultak haza az anyjával menet közben dobálva a csomókba a répát. Egyre közelebb a törökbúzáshoz, s abba besirülve tovább. Fent a Malomdombon, a határőrök a haza tartó szekereket vizsgálták, húztak a pálinkás butykosokból, a szalonnát se vetették meg, senki nem figyelt másfelé. Így sikerült átlopniuk magukat s az igazolványokat a földeken.

Róza mama arca kipirult az emlékezésbe. Hűvösebb lett, a szőlőgerezdet is lecsupaszította.
— Jöjjön, mama, menjünk be — mosolygott rá a fia.

Felrezzent a hangra. A szobában duruzsolt a tűz. Róza mama kedvenc karosszékébe ült, kendőjét a térdére terítette. Jól esően szunyókált, ahogyan szokott.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.
Illusztráció: Székedi Ágota Anna/Facebook/Székelyföld