2016. május 4., szerda

Kádár Sára Hajnalka: Az első kereset

Végre, kipihenhetem magam — gondolta, s jólesően nyújtózott el a kanapén. Nehéz hete volt, vizslató ellenőrzés a munkahelyén, napi gondok otthon.


novella, Ceaușescu diktatúra, gyermekkor, piac, élelmiszerbolt, 80-as évek, John Squier
Illusztráció: Bukaresti piac a 80-as években — Foto: John Squier
Hiába volt munkája, pénze, sokszor éheztek is. Az üzletek üresen tátongtak. Ha árut hoztak, futótűzként terjedt a hír, s szempillantás alatt emberkígyóként kanyargott a sor.

Mindegy volt, hogy éppen mosóporért vagy olajért. Legtöbbször csak percek múlva derült ki, miért is állnak ott. De ez nem is számított. Semmit nem lehetett kapni, mindenért sorok, vége nélküli sorok... Vajat, cukrot, kenyeret fejadagként adtak jegyrendszerre, húshoz néha — tömeglökdösésben — az erősebb jutott. Olyankor az ember állattá változott, már csak tülekedés volt, meg aki bírja, marja harc megélhetésért.

Közben jólétről zengedeztek a hamis költők, az arra kényszerített újságírók, a ritka tévéadások. Tapsoltak, dicshimnuszokat zengtek, jelszóra éljenezték a nagy conducător-t, a nép szeretett fiát. Így nevezték az államfőt. Ha valaki nem tapsolt, nem éljenezett, könnyen a kék ingesek botjaitól tanult rendet, vagy eltűnt örökre.

Próbálta elhessegetni ezeket a gondolatokat. Pihenni szeretett volna, amíg kisfia Lórival, szomszéd barátoknál játszik. Jól megértették egymást a gyerekek, s így felváltva hol ott, hol nála töltötték a délutánokat.

A tévé feketén bámult rá — még nem volt itt a műsor ideje —, az elemes rádióból halk zene szólt. Betakarózott. Jócskán benn jártak az őszben, de még nem kaptak meleget a központi rendszertől. Hiába remegtek a hidegtől a lakásokban. A törvény az törvény. S a panelek lakói fáztak, volt, aki ázott is. Maradt a takaró s a meleg ruha.

Elszunnyadhatott. Erős kopogásra ébredt. A szomszédék Jolikája jött.
— Lóriért jöttem - mondta, s belépett az ajtón.
— Hát nincsenek nálatok? - riadt meg.
— Nincsenek. Ide jöttek játszani.
— Itt nincsenek, Jolika – mondta, s végtelen gyengeséget érzett, majd összerogyott, a szíve pedig hevesen meglódult.
— Hol lehetnek?

Mire magára kapta a kabátját, a Lóri szülei is rohantak át rémülten. Szürkülődött, közeledett az este. Négyen négyfelé szaladtak. A közeli kis utcákba, a tó mellé, a patakhoz. Sehol sem voltak a gyermekek! A kétségbeesés könnyei csorogtak az arcán!
— Hozzál róla egy fényképet, kiáltotta a barátnője. Jani bemegy a rendőrségre.

A felvonó se működött, mert még nem volt itt a villanyáram megadásának ideje. Kettesével szelte a lépcsőket felfele, levegő után kapkodott, amire beért a lakásba. A szobában vastagon gomolygott a sötétség. Remegő kezekkel kutatott a fiókban fényképért.

Ekkor az ajtóból boldog kacagás csendült a szobába. Gáborka és Lóri lépett be.
— Mama, pénzst kejestünk! – csengett boldogan a kisfia hangja. Eladtuk itt a piacson a tökmagot, amit nagymama küjdött fajujój.

Mázsás kő gurult le a szívéről, remegve ölelte át a gyerekeket, s a megkönnyebbülés könnyei csorogtak végig az arcán.

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.