2013. december 8., vasárnap

Bayer Zsolt: Gyurcsányhoz

Szerző: Bayer Zsolt

Az erdélyi fejedelmek. Bethlenek, Báthoryak, Apafiak, Rákócziak. Mind. S maga, a Vezérlő Fejedelem. S a lófő székely Dózsa György. A költők sora. Áprily, Dsida, Ady, a Himnusz költője, Kölcsey. Íróink. Tamási, Sütő András. És szegény-szegény Szilágyi Domokos.


Bayer Zsolt, Gyurcsány Ferenc, 2004. december 5., magyarság, kettős állampolgárság, Magyarország,

A Házsongárdi temetőben nyugszik a fél magyar irodalom.
A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.
Ott nyugszik ez is. És te soha, soha az életben nem teheted be oda a lábad.

De máshova sem. Soha nem mehetsz el Dobó István szülőfalujába. Emlékszel még? Dobó csak ennyit mondott: Hegedűs István! Esküdet megszegted, hazádat elárultad, büntetésed: halál.

Mintha neked mondta volna. És neked mondta… És persze vannak még sokan, felsorolhatatlanul sokan. Kosztolányitól, Csáthtól egészen Liszt Ferencig. Vagy Franz Lisztig, hogy neked is tessék. Őhozzájuk semmi közöd.

Böjte Csabához sincs. Ő két napja tette le az állampolgári esküt, ötszázezredik magyarként. Éppen akkor, amikor te bejelentetted, hatalomra kerülvén azonnal elveszed a határon túliak állampolgárságát és szavazati jogát. Hidd el, ennek pontosan így kellett lennie.

(Kényelmetlen gondolatok a Rácz Károly-ügy margójára)

Íme: a mérleg egyik serpenyőjében ott van a magyar kultúra, a szellemtörténet és a történelem kétharmada, s ott van Böjte Csaba. A másikban ott vagy te, és azok a nyomorult lumpenprolik, akikhez beszélsz. Akikről Szentesi barátom megemlékezett tegnap. Akik reggel bedobják a felest, és rekedten felvonyítanak: "jönnek ide a kib…tt, büdös románok". Te velük tartozol össze. Neked hozzájuk van közöd, ti kölcsönösen feltételezitek egymást. És jól számolsz: ezekből van annyi, hogy téged bejuttassanak a parlamentbe. Abba a parlamentbe, amelyet javarészt székely mesteremberek építettek annak idején.

Letette az állampolgári esküt Böjte Csaba, a félmilliomodik "határon túli magyar". (Istenem, mennyire utálom ezt a kifejezést. Mintha nem lenne mindegy, hol született valaki. Magyar, és kész. Ugye te is így gondolod? Ugye, szerinted sem lehet megkülönböztetni embereket a szerint, hogy hol látták meg a napvilágot?) Letette az esküt, és nem látom sehol a húszmillió románt. Nem látom, ahogy éppen összeomlasztják az egészségügyi és szociális rendszert az áttelepültek. Nem látom, ahogy odavan a „határon belüliek” nyugdíja őmiattuk. 

Hazudtatok, vagy csak tévedtetek? Ti annak idején kiszámoltátok, hogy a kettős állampolgárság ötszázmilliárd forintba kerülne a magyar költségvetésnek. Nem került. Hazudtatok vagy tévedtetek? Illetve, nincs többes szám! Te egyedül, csak te vagy felelős mindazért, ami történt. Minden más bűnöd eltörpül emellett. Minden más bűnöd, a Fittelina Kft.-d elévült adócsalásai, ingatlanügyeid, a furcsa szakdolgozatod – mind-mind csak apró csibészség ehhez képest.

Ócska, szemét kis ripacskodásod sem fog fennmaradni. De a 2004-es, nemzet ellen folytatott kampányod bekerül majd a históriába. Akkor derült ki, hogy maradtál, aki voltál: frusztrált, irigy, aljas lumpenproli. És az maradsz életed végéig. Ha éltél volna 1919-ben, te lettél volna Cserny József legjobb embere. Ez pedig nem eleve elrendelés, hanem választás kérdése. Ott meneteltél volna Cserny mellett, bőrkabátban, és erősen gesztikulálva, szenvedélyesen lőtted volna fejbe idősb és ifjabb Hollán Sándort a Steyer-pisztolyoddal, nemdebár?

Ott ültél volna Jászi Oszkár mellett a belgrádi tárgyalásokon, és szenvedélyesen győzködted volna a szerbeket, hogy vonuljanak be az országba, egészen Pécsig, mert akkor majd ti újjászervezitek a proletár államot a megszállt területeken. Mert hát, mindenki hozzátesz valamit a létezéshez, a világhoz és a hazához, valamit, ami csak őbelőle fakadhat. Belőletek ennyi tellett. A huszonhárommillió román, és a NEM. Csernyékből és Lukácsékból a gyilkolás, Jásziékból a hazaárulás. Ti egy egyenes mentén helyezkedtek el.

Eközben egy délvidéki magyar zseni ezt írta nekünk:
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az úrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
És ez az, amit te nem mondhatsz el magadról. Pedig tudjuk, te szoktál bérmálkozni…