2013. október 8., kedd

Ne kezeljenek másodrendű állampolgárként! | Exkluzív interjú Lakó Péterfi Tündével

Megjelent a Háromszék napilap Nemzet-nemzetiség rovatában.

Futótűzként terjedt el a múlt hétvégén a rémhír, hogy a román-magyar interetnikus kapcsolatok talán legérzékenyebb erdélyi pontján, Marosvásárhelyen, a polgármesteri hivatalnak alárendelt közösségi rendőrség azért bírságolt meg egy közismert marosvásárhelyi blogírót, mert kétnyelvű árcímkéket osztogatott a piaci árusoknak. Erről kérdeztük Lakó Péterfi Tündét.


Így néz ki az „interetnikus ellentétet” gerjesztő, kétnyelvű „röpcédula” — Fotó: Lakó Péterfi Tünde
Miközben a teljes erdélyi magyar sajtó — magunkat is beleértve — lamentál, a széleskörű székely összefogás hiányát fájlalja, Ön a tettek mezejére lépett. Honnan jött a kezdeményezés ötlete, az, hogy a zöldségpiac jelentette köztéren indítsa az akciót? 
A kezdeményezés ötlete nem tőlem származik, én mindössze felkértem a tenni akaró embereket, dugjuk össze a fejünket, ötleteljünk, ne csak háborogjunk, cselekedjünk is.. Páran, marosvásárhelyi civilek, enyhén szólva is megelégeltük az egy helyben toporgást, azt, hogy lassan már nincs olyan hely a városban, ahol használhatjuk az anyanyelvünket, ahol magyarul is ki van írva a termék neve, esetleg magyarul is szólnak hozzánk. Egyik társunk, név szerint Kuti Márta javasolta: kezdjük a mindennapi vásárlási helyszíneinken, azaz a piacokon. Tovább gondolva, jó ötletnek éreztük, főként azért, mert így szóba is elegyedünk több emberrel, akiknek beszélhetünk arról amit teszünk, és megértethetjük azt is, miért.”
2013 Európai Uniójának egyik tagállamában pénzbírság jár azért, ha valaki arra buzdítja a közösségét, hogy anyanyelvét használja. Hogy van ez?
Egy tanácsi határozat alapján büntettek meg, immár másodszor ez évben. Nem csak pénzbírsággal sújtottak, hanem mélyen belegázoltak a becsültembe is. Több minden történt az eljárás során, illetve a hatóságok sajtónyilatkozataiban, ami becsületsértés, törvénytelen és diszkrimináló. Hát, így van ez, 2013-ban, Európában.”
Ön tehát „visszaeső” bűnös...
Így van... Valentin Bretfelean, a városi rendőrség vezetője, éppen ezt a kifejezést használta a sajtó kérdéseire válaszolva. Valószínűleg indulatból mondhatott ilyen átgondolatlan szavakat, de azt gondolom, ez nem mentség. Sért és lejárat egy ilyen kijelentés, amire nem szolgáltam rá.”
Árcédula vagy röpcédula? Akcióját provokációnak minősítik. „Ellentéteket szít” magyarok és a románok között...
Igen, sajnos így fogják fel. Hihetetlennek tartom, hogy nem gondolnak bele : mindenki számára jó lenne, ha két nyelven tüntetnék fel a termék nevét, de elsősorban a kereskedőnek hasznos. Érdekességként elmondanám, az egyetlen árus aki a November 7 piacon nem vette le a felszólítás ellenére sem a kétnyelvű táblákat, egy Dolj-i fiatalember volt. Azt gondolom, hogy a román vásárlóknak semmi kifogásuk nem lett volna az ellen, hogy magyarul is írja a táblán a termék nevét. Így, hogy botrány lett belőle, már kifogásolják.”
Pedig az akció nem valami ellen irányult, nem destruktív, ellenkezőleg...
Így van. Senki és semmi ellen nem irányul. Egyszerűen azt szeretnénk elérni a szülővárosunkban, hogy senki ne kezeljen bennünket másodrendű állampolgárként, és jogainkat használva békében éljünk együtt román polgártársainkkal.”
Az árcédulákon egyforma nagyságú betűket, és azonos betűtípusokat használt, de „alárendelte” a román feliratot.
Bevallom, nem figyeltünk erre. A fontos az volt, hogy mindkét nyelven ott legyen. Amennyiben ez hibának róható fel, el kell mondanom, hogy mikor másodszor mentünk a piacra, a sorrend fordított volt, azaz elöl volt a román megnevezés.”
Nincsenek illúzióink, Romániában élünk, ahol az alapvető emberi jogok — jelen esetben az anyanyelv-használati jog szabad gyakorlása — betartását nemhogy a helyi közigazgatásról szóló törvény, horribile dictu az alkotmány, de még a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája sem garantálja.
Ez nagyon szomorú. Ezen változtatni kell, ezért harcolni kell. Csak akkor lesz élhető ez az ország, ha tudjuk: számíthatunk arra, hogy a törvény érvényes, nem pusztába kiáltott szó. No meg akkor, ha a hatóság maga nem diszkriminál, hanem megvéd attól, aki hátrányosan megkülönböztet bennünket.”
A törvények értelmében Önt jogtalanul bírságolták meg. A jegyzőkönyvet kiállító rendőr rosszul végezte munkáját. A túlkapás, a hatalmi visszaélés miatt akár kártérítést is követelhet. Fontolgat ilyen lépést?
Fontolgatom, mi több feltett szándékom pert indítani ebben az ügyben.”
Költői kérdés: lát némi esély arra, hogy a „szabálysértést” megállapító rendőrt felelősségre vonják?
Költői vagy sem, válaszolok: igen, látok. Az ügy akkora nyilvánosságot kapott, hogy remélem példaértékű lesz a végeredmény.”
A bírság jelentette anyagi kár immateriális jellegű eszmei hasznot hozott. Nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi sajtó is foglalkozik az üggyel, ráadásul a magyar közösség példaértékű összefogást tanúsított. Mindenki a támogatásáról biztosította. Az RMDSZ még a Mikó Imre jogsegélyszolgálat ingyenes jogi képviseletét is felajánlotta. Eső után köpönyeg? Az Ön akciója által kiváltott ellenreakció nem az érdekképviseletünk több mint húszévnyi kontraperformanszának egyenes következménye is? A többkulacsos politizálás eredménytelenségének bizonyítványa?
Senki ellen nem szólnék. A véleményem az RMDSZ munkásságáról olvasható a blogomon, de ebben az esetben, azt gondolom, félre kell tennünk a múltbeli hibák felemlegetését, és egy emberként összefogni, hisz ez a diszkrimináció ami velem történt az egész magyarságnak üzenet. Fontosnak tartom, hogy elmondjam: nem csak az RMDSZ-től, de semmilyen politikai párttól vagy szervezettől nem fogadok el segítséget. Ugyancsak a blogomon nyilatkozatot tettem közzé, ahol azt is leírom miért döntöttem így.”
Az erdélyi magyarság Bukarestbe delegált képviselői, többé kevésbé tudatosan, önnön, kicsinyes érdekeik javára, lehetőségek tömkelegét szalasztották el. Az összefogás, együvé tartozás hamiskás propagandakártyáját csak a választási kampányokban húzták elő...
Egyetértek Önnel. De nem szeretném ismételni a fent elmondottakat.”
24 évvel a rendszerváltás után, 23 évvel a véres marosvásárhelyi események után szimbólumaink, jelképeink ellen valóságos hajtóvadászatot folytatnak a román állam helytartói. Az igazságszolgáltatás a kezükre játszik: törvénysértő a székely- és a megyezászló kitűzése, a „Megyeháza” felírat, a kétnyelvű árcédula. Miközben igyekeznek európaiságot színlelni, megnyilvánulásaik kisebbség-ügyben provinciális kicsinyességről árulkodnak.
Valóban ez történik. Ezért van szükség az autonómiára. Minden egyes embernek tennie kell azért, hogy ez megváltozzon. A mindennapjainkban kell cselekedjünk, akár ilyen akciókkal is, mint a piaci kétnyelvű táblák osztogatása.”
Miért viselkedik a többség frusztrált kisebbség módjára?
Mert félti a megélhetését, mert mindegyre megkapjuk, hogy »mit akarunk, egy újabb fekete márciust?!«. És mert senkinek nem hiányzik a meghurcoltatás. Tudjuk, hogy meg tudnak hurcolni, akár mondvacsinált ürüggyel is.”
Fáj az igazság elismerése?
Mint mindig…”
Ilyen szempontból Marosvásárhely Románia testének mindmáig a legérzékenyebb „pontja” maradt.
1990 márciusa nem múlt el nyomtalanul. Nem is múlhatott.”
Nem érzi úgy, hogy a magyarság belefásult, belefáradt ebbe a szélmalomharcba? Hogy a válságokkal folytatott túlélési hercehurca vámpírként szívja ki az energiánkat? Annyira lefoglal bennünket az egyén túléléséért folytatott harc, hogy már csak csipetnyi erőnk marad a közösségünkre?
De igen. Ebből a fásultságból, fáradtságból ébredezünk, azt hiszem. Talán mind többen látjuk be, hogy hosszú távon még rosszabb lesz, ha most nem mozdulunk.”
Szélmalomharc ez egyáltalán?
Nem. Ha van elég kitartás és összefogás.”
Léteznek az erdélyi magyarság — pártok, civil szervezetek — soraiban olyan egyéniségek, akik képesek felébreszteni a székely légió szunnyadó harci szellemét? Olyanok, akikben még nem csalódtunk, akik nem bocsájtották áruba szavazatainkat, becsületünket?
Nem tudom. Talán... De nehéz helyzetben lehet az illető. Elveszíteni a bizalmat sokkal könnyebb mint megszerezni, vagy visszaszerezni.”
Ön a két lábon járó példája annak, hogy a nép sorából kiemelkedő hős képviselte eszmék nem buktak meg.
Nem gondolom, hogy hős lennék. De mindenképpen örvendetes, hogy követendőnek tartja jó pár ember a példát.”
Hogyan tovább?
Ma reggel beszélgettem a zöldséges bolt tulajdonosával, ahol rendszeresen megfordulok. Elmondtam neki, hogy szívesen megajándékozom őt is ezekkel a román-magyar feliratú táblákkal. Örömmel elfogadta, mi több kitette. Ez is eredmény. Továbbra is ezt fogom tenni: tudatosan vásárolok olyan helyen, ahol magyarul is van felirat, ahol az anyanyelvemen szólnak hozzám. Továbbra is úgy élem az életem, ahogy jogomban áll, és ha ezért hátrányosan megkülönböztetnek, megbüntetnek, akkor újra és újra perelek. Ameddig erőmből telik.”
El tud képzelni egy olyan Romániát, ahol nincs szükség efféle gerillaakciókra ahhoz, hogy az emberek — legyenek kofák, hivatalnokok vagy a rend őrei — ráébredjenek arra, hogy az ő egyéni és közösségi érdeküket szolgálja az a fránya két vagy háromnyelvű tábla, árcédula? Ahol a román árus Marosvásárhelyen, Besztercén vagy Tordán önszántából megkéri magyar kollégáját, segítsen már neki magyarul is kiírni a portéka nevét, mert ha akár egy potenciális magyar ajkú kuncsaftja akad, neki már megéri. Ahol a magyar árus elutasítja a gerinctelen és gyáva piacigazgató utasítását? Ahol a piacigazgató közösségéért kiállva ellenszegül a fentről jött utasításnak? Ahol nem is létezik fentről jött utasítás? Ahol már nem is létezik az ominózus „fent”, van helyette Székelyföld régió...
Ha nem hinnék ebben, azt hiszem fásultan csóválnám a fejem, de nem követelnék semmit. Élnék ahogy hagyják… De hiszek az autonómiában, hiszem, hogy valamikor el tudom mondani: igen, olyan országban élünk, amilyent felvázolt. Csak így lehet! Mi több, azt gondolom, így érdemes!”
Kérdezett és lejegyezte: Kerekes Gyula

Kövessen bennünket a Facebookon!
Ha tetszik az oldal, csatlakozzon közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott talál meg; színes, extra tartalommal várjuk Önöket: hasznos tudnivalók, fotók, videók, góbéságok, rövid- és gyorshírek.